Hajnali vázlat



          
            Erős zene kél valahol,
            magasra szökken, meghajol,
            nagy aranytorkú madarak
            úsznak az érett nap alatt.
          
          
            Nyugodtan ingó távolok
            résein rezgő fény csobog,
            elindulnak a jegenyék,
            karjuk között feszül az ég.
          
          
            Fel-le mozdul, árad, megáll
            sugaras szálain a táj,
            tág kévéken az út felett
            imbolyognak a tehenek.
          
          
            Zuhogó hét sugárba nő
            a fényes szárnyú telt idő,
            hét oszlopa közt zúg a mély,
            part nélküli, hatalmas éj.
          
        
        
          
Szél



          
            A fák belülről izzanak.
            Szél borzong vörös hegyeken.
            Szavak mélyén a dolgok arca
            megfejthetetlenül pihen.
          
          
            Tavakban ingó tájra nézz,
            és megriaszt a kék varázs.
            A héj alatt zuhogva fut
            sötét, parázsló villogás.
          
          
            Hangokat tapogat a száj,
            koccanó, üres burkokat.
            Szemünk alján felfénylenek
            a mesebeli madarak.
          
          
            Sajgó tűzzel lobog a nap,
            hatalmasan és szárnyasan.
            Virágok illatáig érek,
            feloldozom magam.

  HIT

  csukott szájjal
  mosolyogva
  tudod-e milyen
  a sikoly
  amikor már már
  megpattan az élet is benned
  az erőfeszítéstől
  s akkor imádkozni kezdesz
  előbb összefüggéstelen
  kergetve a szavakat
  mint nyári zivatar előtt
  szél a port majd
  összeáll az a mondat
  az egyetlen és
  megadod magad
  üvöltésként
  terül el rajtad
  a tehetetlenség
  valami bábuként rángat
  túlságosan nagy ez a játszma
  s inkább hiszed
  a halál csak a hitetlené
  másként elveszítesz mindent
  aminek értelme van

Sulyok Vince: A csend: a süket léttelenség (2008)

Isten csupán a csendet engedi
megtartanom, s hogy magammal vigyem
a Léthén túli tájra, odaátra.
Csupán a csendet hagyja meg nekem.
A csend lesz az én Odaátom.
Mást mindent elvesz tőlem,
minden mást elveszítek.
Velem csupán a csend maradhat,
az abszolúttá kiteljesedett csend.
A csend. A norvég fennsíkok csendjénél
nagyobb és teljesebb csend.
A minden hang szépségét elveszített
süketítő csend.
A minden fájdalomnál fájóbb
s magamat önmagamba bezáró csend.
A csend, a belőlem minden mást kizáró.
A csend, amely engem is kizár mindenből.
Amelyik megfoszt a létezés minden
leírhatatlan szépségétől.
A csend, amelyik a Halál maga.
A csend, amelyik az Isten maga.
A csend: a süket léttelenség.