Ady Endre: MILYEN AZ ŐSZ?...

A felhõ sem olyan, mint nálunk
És milyen más az õszi fény!
Nem csókol oly megejtõ csókkal,
Mint ifjuságom szép helyén.
-- Milyen az õsz? Olyan bûbájos
Álomba ringat most is ott?...
Megkérdeném, de messze vagytok
Százszor irigyelt boldogok.

Megkérdezem magától, édes:
Milyen az õsz? Oly szép talán,
Mint mikor egymásról álmodtunk
Sok fényes tündér-éjszakán?
-- Milyen az õsz? Az õszi rózsa
Nem hervadt, szép, mint egykoron,
Amikor együtt nézegettük
Elábrándozva boldogon.

Az õszi rózsa olyan szép volt
Akkor; most is emlékezem,
Hogy féltünk a korai dértõl,
Ha nézegettük kettesen.
Az õszi rózsa s mi szerelmünk
Milyen hamar elhervadott...
-- Milyen az õsz maguknál, édes?
A nap még most is úgy ragyog?

Hogy ragyogott! Hogy szórta fényét
Magára, édes és reám,
Az az õsz volt a legszebb s maga
A legszeretettebb leány.
Ha eszembe jut, oly fájdalom
Égeti most is lelkemet...
-- Milyen az õsz maguknál, édes?
Annál szebb -- érzem -- nem lehet!

Itt hûvös õsz van. Lehullott már
Az elsõ, hideg õszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél...
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg...
-- Milyen az õsz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!...

Nostalgia.:Áprily Lajos.
Idegenül ver itt a szívem,
sok itt a zaj, sok a sugár.
Nagyon szeretnék visszamenni:
a hallgatás barlangja vár.
Magányom sziklaboltozatja,
sötét, sok-esztendős tanyám,
ahol a vérem dobbanását
tanútlan csendben hallanám.

Barlangtüzem ki nem világít,
fájdalmam szirtbe zárt titok.
Panaszaim sötétbe dermedt,
alaktalan stalagmitok.
S a mély ha néha megmorajlik,
hallgatom: künn a szél szalad -
s a sorsom szent búvópatakja
tompán zuhog a föld alatt.

Ady Endre: Őszben van a sziget

Fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Láttam ma a szigetnek
S fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Legény-volt, őszi szívemnek.

Nem vádolok és nem irigylek.
Immár hat évvel,
Hat ősszel megcsatáztunk
S mégis csak volt egy kis tavasznyi,
Kurta tavasznyi,
Kerülgető boldogságunk.

De, óh, mért nem kezdhetjük újra,
Újra és mindig
Regényét a szigetnek?
Fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Szégyenlem a szívemnek.

Várnai Zseni

Ne irigyelj...

Ne irigyelj, púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
a lelkemen oly nagy púp van,
hogy majd belészakadok.

Te nem látod, de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.

Te vak ember, ne haragudj,
én sem látok messzire,
bukdácsolok, botorkálok,
s nem találok semmire.

Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd nekem,
én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.

Szeressetek engem, bénák,
nyomorultak, szegények,
ügyefogyott vagyok én is,
össze-vissza beszélek,

képzelődöm, álmodozom,
mint az őrült, s azt hiszem,
üvegből van, s összetörik,
összetörik a szívem.