Évek és üvegek
        
          Én törhetetlen üvegek közt élek,
          sebesülékeny testem, mint a gyík
          a vaksi élek előtt áthasít.
          Megrendülnek, ahogy hozzájuk érek.
        
        
          A világ széthull. Idegek kötése
          a bomló hangulat elvének enged,
          elhagyva a legádázabb szerelmet,
          a feszes kapcsolatok gúzsát. És e
        
        
          nagy romlás kése szívembe hasít.
          Gyűjtögetem a kezembe a békét,
          a széjjelhullott évek törmelékét,
          az összetört kancsók szilánkjait.

Tükör – este
          
            A domb ezüst falán a füst rajongva fűz ma egybe
            titkolódzó teret rajongó kerteket
            A Rózsadomb fölött a hold lassan kiont kegyelve
            valami gyermeteg éteri permetet
          
          
            Homályon át bolyong a tág terű világ: az este
            lepleken élveteg éli az életet
            Majd jő a szél mint könnyű él a kés hegyén s kimetszve
            a házak élesen állnak mint ékszerek
          
          
            Nagy fényei az égbeli világnak kibomolnak
            ott fenn a csillagok itt lenn az ablakok
            ragyognak és ragyognak ragyognak és ragyognak
            itt lenn az ablakok ott fenn a csillagok
          
          
            Tükrökön át homályon át ha lát ki lát e földön
            az ember e privát szende és semmi báb
            Majd fönn a fény örök szemét nagy ékszerét ha följön
            látja Istent magát – kit színről színre lát.