Alkony-emlék
 
  Megkopott keddi nap volt.
  Anyám a grádicson ült,
  lyukas zoknikat stoppolt.
 
 
  Boldog voltam és boldog!
  Láttam égre kelni
  akkora sárga foltot,
 
 
  amekkora még este
  poros pantallómnak
  becses felére holdlott.
 


 Délutáni udvar
 
  Ültem a grádicson,
  hunyorogtam.
 
 
  A vakító fehér
  házfal hűvösén túl:
  három veréb fürdött
  a forró homokban.
 
 
  Fönn,
  a karámtetőn,
  hová árnyékukat fektették a lombok,
  a bádoglemezről felröppentek néha,
  hófehér köröket írva az eperfa
  fölé,
  a galambok.
 
 
  Az istálló mellett
  kis kacsák hevertek,
 
 
  s a forróság elől fészer alá bújva:
  a sok lim-lom között csörömpölt a
  pulyka.
 
 
  Lenn, a nyárikonyhán,
  amíg nézelődtem:
 
 
  anyám tésztát nyújtott,
  s egy régi summásdalt
  dúdolgatott közben.
 
 
  Mellettem,
  a grádics oldalához dőlve,
  fehér lavór guggolt.
 
 
  Csorgott a fény belőle.
 
 


 Galambok
 
  A tetőn galambok
  marakodnak,
  áll a csetepaté,
  hullnak tollak,
  a tetőn galambok
  marakodnak.
 
 
  A hímek csőre,
  karma villog,
  szárnyukon vércsepp
  virít itt-ott,
  a hímek csőre,
  karma villog.
 
 
  Hogy tépik egymást,
  hogy gyűlölik!
  Koponya koppan,
  reccsen, törik.
  De hát mi történt,
  mi zajlik itt?
 
 
  Egy fehér tubica
  félrelépett,
  miatta dúl a harc,
  hull a vércsepp.
  egy fehér tubica
  félrelépett.
 
 
  Ismerős kép ez
  valahonnan,
  de már isten se
  tudja, honnan!
  Csárdást rop a szél
  piros tollal.