Hajnal Anna: Tudd, mindig ott maradtam

I.

Hogy hajdan, hajdan, hajdan
locsogó patakzajban
hűvös hullámmosásban
lágy gyerektalpon jártam
hogy onnan elszakadtam?

tudd, mindig ottmaradtam,
kavicsos görgetegben,
nyári patakmederben,
kiálló kő simáján
ott ülök sírva, árván,
honvágy-gyötörte gyermek
kit idegenbe vertek

ki velem szemben állasz
tudd, ha késik a válasz
s szavamat csend előzi
kettőségem legyőzi :
a csendben összevontam
magam, s magam kimondtam,
magam, kit itt ismernek,
s magam, ki messzi gyermek

II.

tudd, szégyen rámpiríthat,
homlokom kínban izzhat,
tűzvész a felhős alkony
én hűvös messzi parton
fekszem alkonysötétben,
szivem a bársonyrétben
megtörölt, tiszta penge,
megfürösztött a zsenge
lágy fű, megedz a hűség,
legyek kard s egyszerűség.