Alkony-emlék
Megkopott keddi nap volt.
Anyám a grádicson ült,
lyukas zoknikat stoppolt.
Boldog voltam és boldog!
Láttam égre kelni
akkora sárga foltot,
amekkora még este
poros pantallómnak
becses felére holdlott.
Délutáni udvar
Ültem a grádicson,
hunyorogtam.
A vakító fehér
házfal hűvösén túl:
három veréb fürdött
a forró homokban.
Fönn,
a karámtetőn,
hová árnyékukat fektették a lombok,
a bádoglemezről felröppentek néha,
hófehér köröket írva az eperfa
fölé,
a galambok.
Az istálló mellett
kis kacsák hevertek,
s a forróság elől fészer alá bújva:
a sok lim-lom között csörömpölt a
pulyka.
Lenn, a nyárikonyhán,
amíg nézelődtem:
anyám tésztát nyújtott,
s egy régi summásdalt
dúdolgatott közben.
Mellettem,
a grádics oldalához dőlve,
fehér lavór guggolt.
Csorgott a fény belőle.
Galambok
A tetőn galambok
marakodnak,
áll a csetepaté,
hullnak tollak,
a tetőn galambok
marakodnak.
A hímek csőre,
karma villog,
szárnyukon vércsepp
virít itt-ott,
a hímek csőre,
karma villog.
Hogy tépik egymást,
hogy gyűlölik!
Koponya koppan,
reccsen, törik.
De hát mi történt,
mi zajlik itt?
Egy fehér tubica
félrelépett,
miatta dúl a harc,
hull a vércsepp.
egy fehér tubica
félrelépett.
Ismerős kép ez
valahonnan,
de már isten se
tudja, honnan!
Csárdást rop a szél
piros tollal.