Louis Aragon
Még

Egy nap többé a dal se szárnyal
Új perc áll a régi helyén
S mint szétszakadozó madárraj
Széthull e szív is mely enyém

Mielőtt a jövő e zápor
Jön és mesénk semmibe tűnt
S a nap az élet ablakáról
Letörli egybefont nevünk

Egy percre egy szemvillanásra
Amíg van itt még valaki
Gondoljatok a fuvolásra
Vessetek pár garast neki

Hogy szerelnünk tűnő zenéje
Csak még egyszer felhangzana
Mielőtt végleg elenyészne
Az utolsó nap végszava

Somlyó György fordítása

Salvatore Quasimodo
Jóslatok
Holdbeli cédrusok között,
aranyjelre felordított az oroszlán.
Előjel volt a földi üvöltés.
Kirajzolódott a szitom-ér
a halántékon, mely álomra hajolt,
hangod sötéten zúgott, mint a tenger.
Szívemből az ősanyag
kicsapódik, mint vízből a só.
Szétmállik a babér korszaka
és a nyugtalan lobogás
és az igaztalan kegyesség.
Semmivé foszlik
az álom leleménye
a te meztelen válladon,
mely mézillatot áraszt.
Hozzád futok, ó, bűvölet fészke,
mely nem vagy emberi már.
Holdfényes, esős meleg éjszaka titka
szunnyad szemedben:
ettől az égi nyugalomtól
romba dől a nemlétező gyermekkor.
Csillag-magányok moccanásaiban,
szétnyílásában a búzaszemeknek,
szándékában a faleveleknek:
vágyam kiáltása leszel.

Képes Géza fordítása

Victor Hugo

Vere Novo

A reggel hogy nevet síró rózsák felett!
S a virágok körül apró szerelmesek!
Nézz csak a loncra és nézz csak a jázminágra,
nincs más, csak szédülő szárnyak hószínű tánca,
mely jön, megy, visszacsap, kinyílik s elpihen,
édes és nem szűnő rezgésben végtelen.
Ó, tavasz! Ha netán olykor eszedbe járnak
a levelek, miket fiú küld a leánynak,
borítékolt szívek, a nagy halom papír,
mint a férfiszövet a lágy selyemnek ír,
a forró üzenet, a vágy, alélva félig,
mit elküld április, s májusban összetépik,
akkor azt hiheted, hogy ami ott röpül
az ég s a víz között, a rét s a fák körül,
vizslatva szerteszét, értő lélekre vágyva,
szelekben szállva át a nőtől a virágra:
nem más ez a fehér, szélfújta fergeteg,
mint szerelmeslevél, amelyből lepke lett.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes