Napjátékok,naplevelek
Egy-egy tárgyba beleakad az idő.
A láb meg egy láthatatlan hurokba.
Úgy nyitom meg őket, mint az ablakot
egy régi szobán, megtörténtünk sorra.
Az egyik könnyen nyílik, a másik nem
adja magát, torokban megrekedt hang.
Persze, átveszem a levelet, meg ha
kell, vidd a kabátomat is, nyugodtan,
mert az első néhány napon fázni fogsz,
azt mondják, és úgy könnyebb továbbmenni,
ha valamit elhozhatsz abból, ami
nincs. Nagyon nehéz volt gyávának lenni.
Ott maradni, hallgatni, elviselni,
nem menni, nem rombolni, megalkudni,
amikor már minden rossz irányba megy –
akkor lesz, meglátod, a legnehezebb.
Képtelen sorsok lógnak a falamon.
Csupa vakablak, nincs mögöttük világ.
Játszunk életeket, reggeli napfényt,
túlélést, ha kell, napi feltámadást.
Illyés Gyula Magamban Magamban kutatom, Ki vagy. Arrébb teszem a jót a rossztól - Melyikben vállalod fiad? Istenem, kit választol? Szenvedtem, arcomon nyomát, hordom még minden mozdulatban. Gyilkolván ismernék reád? Vagy rá a bûntudatban? Iszonyban? Mint búvó patak kanyarogva tetteimben. Eltûnsz. Fülelem hallgatag, hogy munkálsz, forrsz, dobogsz benn. Én fölkínáltam, ha segítsz, segítek én is néked, hogy megszülessen bennem is csillogó gyémánt-lényed. Kísértet! Rántanám karom, mint megszorított ujjak bögyébõl a vér, árulón a könnyeim úgy hullnak. S csak mosolygok félszeg mosollyal, már mintha emléked keresném, helyet cseréltünk már, be gyorsan betelt a törvény. Eredj, - mondom, de csak magamban, eredj már, - s magamhoz ölellek, mit elvesztettem én örökre: a békét legalább te leld meg.