Philip Larkin
Templomlátogatás
Látva, hogy nincs bent senki, benyitok.
Döndül az ajtó, becsapja magát.
Megint egy templom. Szőnyegek, padok,
kis imakönyvek, szerteszét virág
barnáll vasárnap óta; fent kicsiny
orgona, szentély; rézholmik amott,
dohos, feszült, időtlen csend lebeg
körém, míg elfogódva kezdem ím,
leszedni bokacsíptetőimet.
Lépek tovább, a szenteltvíz-fogó
mellől újultnak látom a tetőt --
Restaurálták tán? Nem tudható.
Megállok fent a könyvállvány előtt,
átfutok néhány nagybetűs igét.
,,S lőn vége'' -- kondul hangom a falon,
kuncogva elhal. Hátul, a vendégkönyvbe míg
nevem bejegyzem, pénzt dobok perselybe, még
elmormogom: kár volt megállni itt.
Megálltam mégis. Gyakran így teszek,
és bizony gyakran zavarban vagyok;
tűnődöm, mért is jöttem, s afelett,
hogy a divatjuk vesztett templomok
sorsa mi lesz, ha néhányát, miként
ezt is, meghagyjuk: pergamenteket,
kelyhek ezüstjét mutatni, míg a
többi esőké lesz meg juhoké?
Baljós helyek, nem is megyünk oda.
Félénk nő jön majd alkonyat után,
hogy gyermeke érintsen egy követ,
gyógyfüvet tépjen rák ellen, s netán
várt éjszakán lessen kísértetet?
Így-úgy, valami erőre kapat:
játék rejtélye, zavaros talány.
De a hit is meghal babonaképp,
s a hitetlenség múltán mi marad?
Fű, gyomlepett kő, szeder, támfal, ég.
Egy jelkép itt hetenként sorvadoz,
s célja homályosul. Ki lesz vajon
az utolsó, ki azután nyomoz,
mi volt e hely először? Tán olyan
ki kopogtat, jegyezget, rém komoly,
vagy romturkálók, régiségbuzik
példánya, vagy egy szentfazék: serény
orral myrrhát, meg orgonát szagol?
Vagy mint tudatlan bámész, ahogy én,
ki látja, hogy a lelki üledék
szétporlott, mégis, a bozóton át
e keresztforma telekre belép,
ide, hol együtt volt soká, mi szertevált
később: menyegző, halál, születés,
hol e zárt kagyló őrizgette rég
eszméiket? Fogalmam sincs, mit ér
ily cifra, dohos csűr, ez az egész,
de tetszik mégis, ahogy csendben áll.
Komoly tájon komoly ház, keverék
legében célunk mind egymásra lel;
kinyilvánul s felölti végzetét.
S ez már elég, hogy ne évüljön el,
mert mindig lesz, ki azzal gyűri le
szomját, hogy tőle ittasulva még
komolyabban vágyódik ide majd,
s mondják, ez itt a bölcsesség helye,
hisz annyi holtat rejt körül a hant.
fordította : Fodor András