Lászlóffy Aladár
Gesztenyevirágok

Fehér gyertyák, láng nélkül, zengő éjben,
a gesztenyefa kész a kivilágításra,
csak egy szavába kerül a tavasznak
s megtörténik a csoda: Babilon
vizeitől távol, a helybeli parkban
az ősi égés lángra is lobban, a
virágzásban is csendesen égő szerelem.
Ó, mennyi édes komédiára képes még a
kakas is, a kígyó, a béka, a szarvasbogár,
a forróégövi halak, a paradicsommadár,
a nevetséges kecskebak s a
félelmetes elefántpár is a maga
szerelmében, hát még az ember.
Csak a virágok nyújtják, kérik, tűrik
szótlanul ezt a gyönyörű szenvedést:
a meggyfa-menyasszony talpig fehérben,
a suttogó jázminbokor, a fiatal-özvegy
orgona, az illatában kacér akác, a
szemét-lesütve beleegyező rózsaszín őszibarackfa,
a közben folyton sírdogáló kökény,
a csüngő mogyoróbarka s ezek az
epedve égő, most biztosan meztelen
vadgesztenyék itt. Lehet, hogy
nevet is adnának a másiknak,
miközben megérintenék egymáson
gyöngéden azt, és mi lenne, ha egy éjszakán boldog
sikoltozással jelentkeznének a
kertek is a világot ilyenkor amúgy is
elborító szerelemben!



Fehér gyertyák, láng nélkül, zengő éjben,
a gesztenyefa kész a kivilágításra,
csak egy szavába kerül a tavasznak
s megtörténik a csoda: Babilon
vizeitől távol, a helybeli parkban
az ősi égés lángra is lobban, a
virágzásban is csendesen égő szerelem.
Ó, mennyi édes komédiára képes még a
kakas is, a kígyó, a béka, a szarvasbogár,
a forróégövi halak, a paradicsommadár,
a nevetséges kecskebak s a
félelmetes elefántpár is a maga
szerelmében, hát még az ember.
Csak a virágok nyújtják, kérik, tűrik
szótlanul ezt a gyönyörű szenvedést:
a meggyfa-menyasszony talpig fehérben,
a suttogó jázminbokor, a fiatal-özvegy
orgona, az illatában kacér akác, a
szemét-lesütve beleegyező rózsaszín őszibarackfa,
a közben folyton sírdogáló kökény,
a csüngő mogyoróbarka s ezek az
epedve égő, most biztosan meztelen
vadgesztenyék itt. Lehet, hogy
nevet is adnának a másiknak,
miközben megérintenék egymáson
gyöngéden azt, és mi lenne, ha egy éjszakán boldog
sikoltozással jelentkeznének a
kertek is a világot ilyenkor amúgy is
elborító szerelemben!

ŐRI ISTVÁN -GYEREK VAGYOK

A gyerek kíváncsi
- mint én -
attól lesz tudós
a sok feltett kérdés
és a megismerés
felfedi a titkokat -
az anyagét, a lélekét

engedj kérdezni
engedj játszani
a kérdésekkel
a gondolatokkal
mert akkor bátor leszek én is
és elmondom a titkaimat
hogy Te is tudós legyél -
az anyag, a szív, a lélek tudósa
s ha már az vagy
legyél még több
mert tovább lépni sose elég

engedj játszani
mert gyerek vagyok
s minden új nekem
minden érdekel
ne legyél szigorú
mert bennem
a szeretet végtelen
s a vágy is
hogy szeressenek
csupa kéznyújtás vagyok
csupa ölelés
akinek minden kevés
ezért kérdez
néha halkan
néha hangosan
örömmel
szívvel
félve
bánatosan
hol így, hol úgy
de nem hagyom
hogy ne szeressenek
és ők is
vissza ne kérdezzenek
nem hagyom
hogy békén hagyjanak
mert gyerek vagyok
kíváncsi
elemző
gondolkodó
érző
követelő
fejet hajtó
gyerek