Tereld el a figyelmedet
Tereld el a figyelmedet.
Gondolj valami másra.
Mosd fel a konyhát, szedd fel a szemetet.
Sétálj egy nagyot, vacsorázz,
merülj el a gasztronómiában.
Tereld el a figyelmedet.
Legyél barátságos,
kedves, a lerogyó, iszamos napokban
ismerkedj emberekkel,
ha adott a kölcsönös szimpátia,
ha felfedezed a testükön a stigmát.
Tereld el a figyelmedet.
Írj verset, prózát,
keress sok pénzt, majd próbáld meg elkölteni.
Öltözz nagyon szép ruhákba
vagy nyaralj sokat.
Tereld el a figyelmedet.
Nem tudsz rendesen aludni,
szólni sem bírsz napokon keresztül, ha az eszedbe jut
és az érzés, az érzés valljuk be
a rettegés és a megadás hideg keveréke.
Szóval tereld el a figyelmedet.
Tereld el a figyelmedet arról,
hogy mint fuldokló a vízben
egyedül vagy az időben.
Ne gondolj rá, ne hagyd hogy figyelmeztessenek,
hogy egyedül vagy és múlik az idő –
Tereld el a figyelmedet.
Szép magyar mulatságok
(Hommage à Jókai, Mikszáth, Krúdy, Móricz)
Hej, milliókat vertem el én, milliókat!
Törikszakadtig mekkorát mulattam!
Vigadni vont a lélek, csalt az álom –
Rohantam is, de rögvest cifra hintón,
Homokfutón, vén kóberes kocsin…
De volt, hogy vittek – szűk szekérderékben
Hevertem szalmán, máskor széna közt,
Hol részegen, hol épp halálra szántan,
De akkor is szétvágtatott szivem,
S nyargaltam úgy, mint büszke szél a pusztán,
Föl-fölsüvöltve, dühvel szétviharzón
Sok délibábos eszmekép nyomában,
A Hortobágytól zord kárpáti éjbe…
Hej, milliókat vertem el én, milliókat!
Törikszakadtig mekkorát mulattam!
Hogy vágtattam! Murizni vitt a virtus,
Vigadni hajszolt vérem, úri kedvem,
Bús vakmerőség, szép, nagy álmodások –
Kókadt akácok, lápok, nyíresek közt
Hajtattam, és feszt húzattam fülembe,
Tokaj hegyétől Somlóig suhogván,
Hős ámításul, gondfeledtetőül
Megkönnyezett meséket, mennyzenéket,
Cigányszirének megfáradt danáját…
Hej, milliókat vertem el én, milliókat!
Törikszakadtig, hej torokszakadtig
7
Elkurjogatván mekkorát mulattam –
Amíg tellett, betellett, s egyre táncolt
Törikszakadtig unt betyári csárdák,
Útszéli korcsmák síkos asztalán
A szomjúságban bujdosó pohár!
Hogy ropta ott! Beléroppant, ha kellett,
Hogy ropja még Rákóczi-indulókra…
Fenékig idd ki – vágd az ősi földhöz!
Ex! Légy magyar! Sej, Klapka, hajh, Kossuth.
Hej, milliókat vertem el én, milliókat!
Törikszakadtig mekkorát mulattam,
Miközben elfolyt annyi drága bor,
Ecetté lett a számban már a gőg,
S a zsupfödél fejem fölött kigyúlt!
De én húzattam, újra csak magamnak,
Mint árva árnyék holdvilágos erdőn,
Ezerszer elszállt, szent nótáidat,
Te tékozlásban koldus önmagad
Kárán tanulni nem tudó bolond
Nábobi nemzet – mekkorát mulattunk,
Törikszakad hon, kis törikszakad nép!
Reményik Sándor
Arthur Rimbaud: A magánhangzók szonettje (1871)
Voyelles (1871)
Szurok Á! hó É! rőt I! zöld Ü! kék O! - csak egyszer
lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!
Fehér Sára :
Naplemente..
Hova tűnt a szemből az a sok könnycsepp,
miben a nap képmását látva elmereng?
Hova tűnt az arcról az a mély rovás,
melyben úgy szalad az idő, mint a vízfolyás?
S hova tűnt el az a hang, az a kép...
S hova tűnt vele a messzeség?
A múlt - melybe most a perc képet ír -
feljajdul, magába roskad, és sír.
Mélán poroszkál burkában az agysejt,
hol kusza utakon az emlék még álmokat rejt.
De elkúszik már lassan az élet, s vele minden...
Rakott rokolyám, kiskabát, s alatta hófehér ingem.