Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes

2012. december 31. 15:59 - lilamagnólia

Paganini

komment
2012. december 28. 13:47 - lilamagnólia

Vers

Juhász Gyula

 Gazdag szegénység

A szegénységem kincsét, árva kincsem
Ne bántsa senki, ezt kérem szeliden:

Hogy nyugodt szemmel nézhessem az égnek
Panorámáját, amíg búban élek,

A csillagok nagy tűzjátéka fényét,
A hold világát, e szép, égi békét,

Viola felhők bárkáit az estben,
Amint rajtuk a semmiségbe lebben,

A füzesek mély bánatát az éjben,
Nyárfák ezüstjét fekete fehéren.

Mindent odaadtam nektek, ami szép volt,
Versekbe szőttem. Életem ezért volt.

Enyém csak egy nagy honvágy, méla, csendes.
Ne nyúljatok a meztelen szivemhez.

komment
2012. december 27. 16:26 - lilamagnólia

Vers

Edward Lear
Bevezetőféle a képtelen dalokhoz

„Hát van szerencsém, kedves Lear!"
Ön, azt mondják, furcsa madár,
és afféle izéket ír,
de van, kinek kell, ugyebár.

Az elméje, mint a hiúz,
az orra, mint a gólyacsőr,
az orcája eléggé csúf,
a szakálla paróka-szőr.

Van füle, két szeme, tíz ujja,
ám ebből épp kettő nagyujj;
a múltban mint kardalos fújta,
ma orrot is aligha fúj.

A könyveit százával termi
a szépséges könyvtárszoba;
és csúszik a torkán a sherry,
de nem rúg be tőle soha.

Van barátja: papok meg léhák, :
a macskáját úgy hívják: Sánc;
az alakja telt, mint a szférák,
a kalapja ezernyi ránc.

Ha vízhatlan fehérben sétál,
a gyereknép utána fut:
„A vén hülye angol, no nézd már,
csak hálóing van rajta, huh!"

És sír, hogyha óceánt látott,
és sír, ha a dombhátra ért,   
és arcvizet vásárol, fánkot,      
a malomban rákcsemegét;

a gyömbérsört veszettül unja,
és spanyolul nem tud, csak ír,
s míg végetér zarándokútja: 
hát volt szerencsém, kedves Lear!

Gergely Ágnes fordítása

komment
2012. december 25. 01:01 - lilamagnólia

Itt van Karácsony

Ábrányi Emil

Jézus karácsony-fája

I.

Jártam magam karácsony éjjelén.
És egyszer egy szép férfi jött felém,
S csodás szemével a szemembe nézett.
Mámor fogott el, édes, szent igézet,
Olyan szelíd volt és olyan fönséges!
Nem néz ily tisztán, ami földi, véges.
Éreztem jól e bűvös perc alatt,
Hogy Jézus volt, a názáreti Jézus!
Jézus mellettem némán elhaladt.

II.

Utána mentem halkan, lábhegyen:
Mért jött a földre? És hová megyen?
Láttam, hogy szétnéz és habozva áll,
Mint vándor, aki útat nem talál...
Sugárt vetett a dúsak palotája,
És a karácsony égő, cifra fája
Az ő emlékét ünnepelte mind.
Fejét megrázta bánatos mosollyal,
S elfordult tőlük s ment tovább megint.

Uralkodók kastélya bűvösen
Ragyog felé... De nem megy arra sem,
Csak fölsohajt: "Komor, kevély királyok!
Imádkoztok bár, mindig készen álltok,
Hogy a szegény, ártatlan, gyönge népet
Irtóztató harcokba kergessétek!
Mit ér e nagy fény, e sugár-özön,
Ha szívetek sötétebb a pokolnál?
Megyek tovább! ... Hozzátok nincs közöm!"

Felhőkbe vágó roppant templomokban
Tömjénfüst lebben, gyertyák lángja lobban,
És szentélyében a hatalmas háznak
Misés papok buzgón hallelujáznak.
De ő nem lép be. Arcát elfedi
Mély fájdalommal a názáreti:
"Egész világnak nyitva áll egem,
S ti csak lázítni, csak gyűlölni tudtok!
Rossz pásztorok! Nem kelletek nekem!"

Egy hosszu házra, gyermekkel tele,
Az van fölirva: Árvák menhelye.
És közepett' a félénk, méla hadnak
Mosolygó dámák versenyt osztogatnak
Ételt, ruhát, száz apró cifraságot.
Ezek közé már-már betérni vágyott...
De mégse! ... Fájó pillantást vetett
A szép vásárra s ment tovább: "Szivükben
A hiúság több, mint a szeretet!"

III.

És aztán eltűnt a szemem elől.
A föld alá? Vagy a magasba föl?
Mohón kutattam glóriás nyomát,
A néptelen, sötét utcákon át,
De csak az égbolt csillogott le rám
A csöndes, tiszta téli éjszakán.
Mint százezer fényes, kiváncsi szent,
Nézett alá a sok csillag felülről
Isten fiára, ki a földre ment.

IV.

Mint a futó tűz, úgy rohant keresztűl
A városon, hogy Jézus földre szállt!
Az, aki él az Isten jobbja mellett,
S bennünket egykor üdvösségre vált!
Az emberek kábán futottak össze:
"Hallottad? Itt van! Jézus légy velem!"
S dadogva, sírva tört ki a szivekből
Gyötrő sovárgás, édes félelem.

És a király föltette koronáját,
Az érsek drága püspök-süvegét,
És grófok, bárók kapkodták magukra
A forgós kucsmát, bársonyos zekét.
Vöröslő fáklyák gyúltak ki az éjben.
Az utca forrott, mint a tenger-ár.
S a nagyszerű processzió megindult,
Keresni Jézust: Hol van? Merre jár?

Harangzúgás közt mentek, mendegéltek.
Város nem látott még ilyen csodát.
De fáradságuk hasztalan! Hiába
Kutatnak végig minden palotát.
Ott lesz talán a pompás templomokban,
Hol orgonák mély, szent morajja szól?
A zárdákban, hol szűzies lemondás
Uralkodik? ... Nem! ... Jézus nincs sehol!

V.

És ekkor... messze... künn a város végén,
Hol nép lakik, nálunknál aljasabb:
Egy szűk, kis ablak annyi fényt lövell ki,
Mint hogyha onnan kelne föl a nap.
Káprázó szemmel, álmélkodva gyűlnek
A ház elé, ahonnan jő a fény...
S meglátják Jézust, akit úgy kerestek,
A legsilányabb kunyhó közepén.

Ott áll, tündöklő, hófehér ruhában,
Mindegyik karján egy koldus-gyerek.
Karácsonyfát hozott nekik s a vékony
Gyertyákat most ő gyujtogatja meg.
A kisdedek tapsolnak és kacagnak!
Hálás örömnek édes csöppje gyűl
A rongyos özvegy elfásult szemébe...
S Jézus velük sír és velük örűl.

Bocsát szemükre mély, irgalmas álmot,
A két kicsinyt lágyan lefekteti,
Aztán kimegy... A fényes társaságra
Rá sem tekint a bús názáreti.
Egy szava sincs hozzájuk. Csak a légben
Zendűl hozsanna, bűbájos zene,
Míg lassan, lassan eltűnik a földről
A szenvedők s szegények Istene!

komment
2012. december 20. 23:26 - lilamagnólia

Vers

Reményik Sándor :Vízválasztó

Ha kegyelmesen úgy tetszik Neked
Sorsom, vagy Istenem,
Hogy e mostani megpróbáltatásom
Vízválasztó legyen,
Amelynek kopár hegytaraján túl
Eztáni életem
Új forrása ered:
Legyen, kérlek, e forrás
Mélyebbről fakadó,
Nem magának-való
Tisztultabb szeretet.
Legyen e tiszta nedv
Felbuzgó munkakedv,
Önzetlenebb erő,
Malmot hajtó patak,
Szolgáló akarat,
Sziklából feltörő.

Ha kegyelmesen úgy tetszik Neked
Sorsom, vagy Istenem,
Hogy e mostani megpróbáltatás
Vízválasztóm legyen,
Amelyen túljutva
Egészen más a táj -:

Hadd mosolyogjak én
Azon is, ami fáj
Azon is, ami e
Világban vaksötét,
Fáklyavivő legyek,
Míg tart e furcsa lét.
Legyek összeszedett,
Szelíden is kemény,
S hogy ne ítéltessem,
Mégse ítéljek én,
Nevessek a világ
Játékai felett,
De ez a nevetés
Legyen egy ölelés,
Amellyel mindenkit
Magamhoz ölelek.

Elmúlik a világ
És játékai is,
Még kívánsága is,
Szél szórja szét a színes szavakat,
De sorsom lényegének,
De lelkem Istenének
Beszéde megmarad.

komment
2012. december 19. 01:23 - lilamagnólia

Arany János

Rendületlenül

Hallottad a szót: "rendületlenül -"
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!

Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát...
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!

Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi...
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!

Van - fájdalom! - kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!...
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!

Szeretni e hont gyakran oly nehéz: -
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon -
De kishitűvé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont - ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad...
És - kebleden be-vérző honfiseb -
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!

Hallottad a szót: "rendületlenül"?
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon!

(1860)

komment
Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes
süti beállítások módosítása