REMÉNYIK SÁNDOR
SZEMBEN AZ ÖRÖKMÉCCSEL
Anyámnak
Ég, - de azt, aki gyujtotta, nem láttam.
És azt sem, aki szelíd olajával
Táplálja, hogy ki ne húnyjon a lángja,
Szent, személytelen járása-kelése,
Művében dereng alázatossága, -
Hajnalban jár, vagy éjnek idején,
Meg nem foghatom s még nem láttam én.
Ó, égnek, égnek ilyen örökmécsek,
Derengnek, - és nemcsak a templomokban,
És vannak ilyen szolgáló-leányok,
Suhanók, lengők, tűnők, mint az álmok,
Művökben dereng alázatosságok.
Ilyen lélek szerettem volna lenni,
Láthatatlanul munkálkodva menni
Szürkületkor az élet templomába.
Míg künt ragyognak reklám-fényjelek
S lüktet a világ torkában a láva...
MIHAIL JURJEVICS LERMONTOV
AJÁNLÁS
Vedd, kérlek, vedd bús könyvemet,
És sírj, ha tudsz, e verseken,
Én mennyit sírtam! - könnyemet
Kiontottam mind - két szemem
Hogy zokoghatna egyre még?
Hiszen míg könnyet hullatott,
Csak róla, róla álmodék.
Ugy vártam, vágytam szebb napot!
De eltünt s véle könny, remény -
S helyettük mi maradt nekem?
Öntelt, sivár szépségü fény
A nagyvilági termeken.
Ezeknek írtam-e vajon?
E dús balgákért volt-e hát
A lelkesültség, izgalom,
Amelyet szívem felkinált?
Mért tülekednek? Aranyért!
Mit nékik büszke gondolat?!
Muzsámnak fontam én babért
Kaukázus szirtjei alatt. -
Muzsám nagy eszméért eped,
Szerelmet, vonzást szétszakít,
Hát nem is adhat mást neked,
Csupán kedves virágait.
(Vámosi Pál fordítása)