MIHAIL JURJEVICS LERMONTOV
AJÁNLÁS

Vedd, kérlek, vedd bús könyvemet,
És sírj, ha tudsz, e verseken,
Én mennyit sírtam! - könnyemet
Kiontottam mind - két szemem
Hogy zokoghatna egyre még?
Hiszen míg könnyet hullatott,
Csak róla, róla álmodék.
Ugy vártam, vágytam szebb napot!
De eltünt s véle könny, remény -
S helyettük mi maradt nekem?
Öntelt, sivár szépségü fény
A nagyvilági termeken.
Ezeknek írtam-e vajon?
E dús balgákért volt-e hát
A lelkesültség, izgalom,
Amelyet szívem felkinált?
Mért tülekednek? Aranyért!
Mit nékik büszke gondolat?!
Muzsámnak fontam én babért
Kaukázus szirtjei alatt. -
Muzsám nagy eszméért eped,
Szerelmet, vonzást szétszakít,
Hát nem is adhat mást neked,
Csupán kedves virágait.

(Vámosi Pál fordítása)