Juhász Gyula
A csillagok szerelme
A vágyak hervadt levele
Tétova hull a földre le,
Avarja sápad, egyre nő:
Dérverte szemfedő.
Csak hulljatok, ti levelek,
Bús vágyaim, ti betegek.
A fám azért az égre nő:
Bár földje temető.
Csak szálljatok, ti madarak,
Örömök, messze ég alatt,
A fám azért tavaszra lel,
Ha egyszer kitelel!
Csak hullj, levél és szállj, madár,
Csak tűnj, tavasz és múlj, te nyár.
A csillagok, szűz csillagok
Szerelme rámragyog.
Csontos Márta
Rügyező fény
Csak a fény apró rügyei
koppannak szobám ablakán,
csak egy ünnepnek látszó
vasárnap hangulata nyújtózik,
s a párolgó délután aranyló
palástja libben a házak tűzfalán.
Szakadt gúnyában közeleg
a szél, a csend metszetein megfagy a dér,
sodor a körforgás lappangó indulata.
Gondolatok redőnye mögött
tombol az értelmes lázadás,
ősz könnyeibe szárad a lüktető vér.
Laza sóhajba öltözik szobám,
a dráma sokadik felvonásán táncolnak
a percek, pereg a dal agyam vakolatán.
Kétkedés köszörűjén vékonyodik
a mosoly védtelen felülete,
préda vagyok az idő harapásán.
A rügyek, mint apró tűzkövek
ölelik a tér vastagodó derekát,
biztonságom héja alá ül a magány.
Csak a várakozás bujkál
apró cellám rácsai közt,
s lelkembe szökik az alkotó vágy.
Csoóri Sándor
Fénykép,nagy háttérrel
Behajolok a képbe s arcomnál
megáll a Nap, mintha te volnál.
Az utcán senki, csak a délután
gyalogol négy ludunk után.
Nézd, mielőtt szerettél volna,
itt folyt a gyerekkor folyója.
Homokjába halat rajzoltam:
ússzon az elképzelt habokban.
Az öröklét is idefénylett,
mint mennyei tükör-csendélet.
Nem tudtam, hogy felnőtt leszek
s halált iszom, követ eszek.
Jó volt itt szegénynek is lenni,
mezitláb záporban kerengni –
ha anyám nem sírt volna annyit,
szegény maradtam volna mindig…
Zöldek a lombok, mint az álom
ökrei – ballagnak át az árkon.
Időm kevés van emlékezni,
tégedet lehet csak szeretni
s nézni e szalmasárga utcát,
mint az életet… elejét, hosszát,
s hallgatni, hogy a jegenyék
hogyan szülik meg a zenét.