Bús strófák
I.
Valami fájó ürességet érzek,
Mintha a lelkem szakadt volna ki,
Mintha mitől már régóta vérzett,
Egyszerre oltaná bele valaki.
Valami kínzó bánat ül rajtam,
Mintha egész föld ülne szívemen-
S szinte tudatlan suttogja ajkam:
Elment-s nem látom tán sohasem.
II.
Mit viszesz tőlem? Egész világot;
Imbolygó tűzként lobogó lángot.
Nekem világ volt. Neked – tán semmi.
S mégis – óh nem tudom visszavenni.
III.
Van még sok, amit el nem mondtam –
Csak itt suttogom félálomban.
Aki lesse beszédünk, itt nincs kém –
Ketten vagyunk csak: te, meg én.
Az éjben fénybogár világol
És harang kong valahol távol,
Egy-egy ezüst hang ahogy kicsendül,
Egy könny lepereg szemembül –
S a szót, amit még el nem mondtam,
Suttogom halkan, félálomban.
Egyed Emese: Ébredés:
Nem tudjuk nem szeretni ezt a földet,
ahol születtünk, és ahol a fű
szálai nagyapáink szívéből nőnek
napfény és kaszák elé, hű
szent László király halványodó képét
végig a régi székely templomokban,
nem tudjuk nem szeretni hazáink,
patakjaink és rengetegeink,
mindent, bár limlom, s mindent,
ami érték…
Látjuk hűségünk százszor megtoroltan
a csángó kislány meggyengült szaván,
a sokezer kivándorolt családon
(kit a halál vitt el, kit a vonat),
Bálványos szétmállott várfalain,
s a rémálmokon, ahová bezárom,
akárcsak te, sok hétköznapomat.
Az ébredés? Megérted azután.
Nézd, mivé lesznek, akik meghajoltak,
s mivé lettek a hajthatatlanok.
Ha nem lelhetnek itt békét a holtak
s az élők sem, ha belefáradok,
s te is, ő is, abba, hogy elomolnak
reggelre mind kilátótornyaink:
majd kitépjük magyarul szóló nyelvünk,
s hagyjuk végül, hogy legyen, ami lesz,
és elfelejtjük, mint kamasz szerelmünk,
ezt a közös bút-bajt… És aki vesz
annyi fáradságot, hogy visszatérjen:
semmit sem ért a gyér nyomok fölött!
Gyűlölni sem tudja majd ezt a földet:
hallgatni fog. Mert csöndet örökölt.
Vigyázzatok ránk, galagonyabokrok,
borókaágak, gyapjas jegenyék,
hogy ne legyünk földönfutók, se foglyok,
hogy hitünket-vérünket ne vegyék.
Vigyázz ránk, égbolt, magasságos Isten:
akaratunk, erőnk nem végtelen.
Szülőföldünk ez. Benned bízunk, Isten,
hogy életet, nem pusztulást terem.
HIMNUSZ MINDEN IDŐBEN
Te szivárvány-szemöldökű,
Napvilág lánya, lángölű,
Dárdának gyémánt-köszörű,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Te fülemülék pásztora,
Sugarak déli lantosa,
Legelső márvány-palota,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Siralomvölgyi datolya,
Festmények rejtett mosolya,
templomon arany-kupola,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Díjra korbácsolt versenyló,
Lázadásokban lobogó,
Csillag, dutyiba pillantó,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Harctéri sebek doktora,
Hazátlanoknak otthona,
Mézes bor, édes babona,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Piaci csarnok álmosa,
Nyomorúságnak táncosa,
Szilveszter-éji harsona,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Béta-sugárban reszkető,
Sok-fejű kölyket elvető,
Tengerek habján csörtető,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Minden időben ismerős,
Mindig reménnyel viselős,
Bájokkal isteni erős,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Öröktől belém karoló,
Vánkosra velem hajoló,
Varjakat döggé daloló,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Iszonyattól ha szédülök,
Ha a pimaszság rámdönög,
Önmagammal ha küzködök,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Jog hogyha van : az én jogom,
Enyém itt minden hatalom,
Fölveszem kardom, sisakom!
Gyönyörűm, te segíts engem!
Felragyog az én udvarom,
Megdicsőül a vér s korom,
Galambok búgnak vállamon,
Gyönyörűm, ha segítsz engem.
Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.
Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!
Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: – az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég – a Világért!
Több kell: – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most: – népedért!
Nem elég – Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!
/Váci Mihály/
FENN ÉS LENN
Aki ismeri a magosságot,
annak tudnia kell a mélységet.
Hinnie kell a csillogó lángot,
s látni a pusztuló reménységet.
Szemedben ott ragyog a nagyvilág,
de hátad mögé a sötét kerül.
s kezedben elhervad a szép virág.
s szívedben a csend lassan megfeszül.
A csillogást könnyű elviselni,
hogyha a tested öleli a fény,
de ott a mélyben nem vár rád senki,
s van, hogy úgy érzed, nincsen már remény.
A mélységből a fenn, oly távoli,
fáj a köröm a kapaszkodásban,
s hited az ész mindig megfeleli,
csak magadban bízhatsz, senki másban!
Fent vagy és lent vagy, ingat a hinta,
s a holnap ad majd magyarázatot,
balra s jobbra jár az óra inga,
életed mivé lesz, nem tudhatod.
A kézfogás felér egy esküvel,
gerincet próbál a jelen idő,
és a szavak mögé a múlt fülel,
de a jövőt elmossa az eső.
Mert nem könnyű feljutni a csúcsra,
megfeszül a szív és az értelem,
s hogy ne öljön meg az idő sodra,
kell a kitartás és az érzelem.
A csúcsról iszonyatos a mélység,
a mélységből a csúcs oly távoli.
Soha ne hagyjon el a reménység,
hisz az embernek vannak vágyai!
Élni kell, ha adatott az élet,
akarva végig menni az úton.
hisz ebben edződik meg a lélek,
...s fogadd el, ha a kezemet nyújtom
TAPINTÁS
Megtapintottad-e már az éjszakát,
hallgattad-e már a csendet, a csodát,
fülelted-e már a csillagok neszét,
a szelet, ahogy az avart hordja szét.
Érezted-e már a felhők bánatát,
a villámfényének örök varázsát,
vagy a rejtőzködő élet titkait?
És lásd, az éjszaka csöndben így tanít!
Megálmodtad-e már a csönd sötétjét,
s a sötétség csendjének ölelését,
amikor csak semmibe néz a szemed,
s nem látva a távolt a test megremeg.
Csak a fül hegyez, ha neszel a sötét
és az éj felkínálja csábos ölét.
Majd álomba ringat, úgy hajnal felé,
s a csillag virágot szór a fény elé.