Louis Aragon
Még

Egy nap többé a dal se szárnyal
Új perc áll a régi helyén
S mint szétszakadozó madárraj
Széthull e szív is mely enyém

Mielőtt a jövő e zápor
Jön és mesénk semmibe tűnt
S a nap az élet ablakáról
Letörli egybefont nevünk

Egy percre egy szemvillanásra
Amíg van itt még valaki
Gondoljatok a fuvolásra
Vessetek pár garast neki

Hogy szerelnünk tűnő zenéje
Csak még egyszer felhangzana
Mielőtt végleg elenyészne
Az utolsó nap végszava

Somlyó György fordítása

Salvatore Quasimodo
Jóslatok
Holdbeli cédrusok között,
aranyjelre felordított az oroszlán.
Előjel volt a földi üvöltés.
Kirajzolódott a szitom-ér
a halántékon, mely álomra hajolt,
hangod sötéten zúgott, mint a tenger.
Szívemből az ősanyag
kicsapódik, mint vízből a só.
Szétmállik a babér korszaka
és a nyugtalan lobogás
és az igaztalan kegyesség.
Semmivé foszlik
az álom leleménye
a te meztelen válladon,
mely mézillatot áraszt.
Hozzád futok, ó, bűvölet fészke,
mely nem vagy emberi már.
Holdfényes, esős meleg éjszaka titka
szunnyad szemedben:
ettől az égi nyugalomtól
romba dől a nemlétező gyermekkor.
Csillag-magányok moccanásaiban,
szétnyílásában a búzaszemeknek,
szándékában a faleveleknek:
vágyam kiáltása leszel.

Képes Géza fordítása

Victor Hugo

Vere Novo

A reggel hogy nevet síró rózsák felett!
S a virágok körül apró szerelmesek!
Nézz csak a loncra és nézz csak a jázminágra,
nincs más, csak szédülő szárnyak hószínű tánca,
mely jön, megy, visszacsap, kinyílik s elpihen,
édes és nem szűnő rezgésben végtelen.
Ó, tavasz! Ha netán olykor eszedbe járnak
a levelek, miket fiú küld a leánynak,
borítékolt szívek, a nagy halom papír,
mint a férfiszövet a lágy selyemnek ír,
a forró üzenet, a vágy, alélva félig,
mit elküld április, s májusban összetépik,
akkor azt hiheted, hogy ami ott röpül
az ég s a víz között, a rét s a fák körül,
vizslatva szerteszét, értő lélekre vágyva,
szelekben szállva át a nőtől a virágra:
nem más ez a fehér, szélfújta fergeteg,
mint szerelmeslevél, amelyből lepke lett.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes

ÉJ

Az alkonycsillag fellobog,
Leáldozott a nap;
Nem pittyen már madártorok.
Hol lelem ágyamat?
Mint rózsa az ágról,
Az ég lugasáról
Az éjbe ragyog
A hold, s csak mosolyog.

Zöld rét, édes liget, juhok
Öröme, áldjon ég!
Hol nyáj legelt, most angyalok
Nesztelen talpa lép.
Megáldják özönnel
Nem muló örömmel
Valahány bimbó van,
Valahány alvó van.

Óvják a pihés fészkeket,
Sok szeles madarat,
A barlang-alvóhelyeket:
Ne érjen vész vadat;
És ha síróra lelnek,
Kinek ágyban a helye
Álomba ringatják,
Szenderét virrasztják.

Ha farkas prédáért üvölt,
A könnyük csordogál,
Úgy oltanák szomjú dühét,
Csak élhessen a nyáj!
De ki nem kap kegyelmet,
Fogadják a lelket,
Kisérik sietve
Rég igért egekbe.

Ott az oroszlán rőt szeme
Sír arany könnyeket,
Ott meglágyul kemény szive,
A nyáj közt lépeget,
És szól: "Elmosta kórunk
És a vérszomjat rólunk
Az, ki kegyesség,
Tökéletesség.

Bárány, most itt legelhetek
Veled, s szunnyadhatom,
Sirhatok, emlegethetem,
Ki neveddel rokon.
Mert az élet vizében
Arany lett sörényem,
S ragyognak a szálak,
Míg őrzöm a nyájat."

(Szabó Magda)

Pilinszky János : Introitusz


Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól-hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sűrűjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborulnak minden angyalok,
és elsötétül minden kreatúra?

A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

 Pilinszky János : A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében
ki mer olvasni?
És ki mer
a lemenő nap szálkamezejében,
az ég dagálya és
a föld apálya idején
útrakelni, akárhová?

Ki mer
csukott szemmel megállani
ama mélyponton,
ott, ahol
mindíg akad egy utolsó legyintés,
háztető,
gyönyörü arc, vagy akár
egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud
nyugodt szívvel belesimúlni
az álomba, mely túlcsap a gyerekkor
keservein s a tengert
marék vízként arcához emeli?