Ábrányi Emil
|
Kedves virág! Nyíló tavasszal S ha jő az ősz: elhalsz szelíden, Ó kis virág! Taníts meg engem, S ha itt az ősz, és mindenemtől, |
Ágai Ágnes: Az élet ...
Az élet, akár a vers,
szakaszokra bomlik,
rövid, töredezett,
Karafiáth Orsolya
BESTIÁRIUM: A RÉT
Ne hidd, hogy együgyű. Az ösztöne
véletlenül se csalja meg a méhet.
Értékeli, ahogy feszülve nyúlik
a könnyű test, ellentartván a szélnek.
Pazarlod mézed – ezt hallom felőle.
Leleplezhetne; rossz vagyok virágnak.
Bár itt mindent zsigerből ismerek.
A lusta hervadást. Roppanva: szárat.
A Napra nyílni! Ezt is. Illatot!
S a görcsöt, hogy „a földhöz tartsd magad”.
Holott a földet kérni nem lehet.
Az elhaló gyökérhez is tapad.
A méh is játszik csak, fullánkja pontos.
„A mérget bírod-e?” „Bírom, bizony!”
Hisztéria a vérben, láng a bőrön.
De rögvest csillapul a fájdalom.
Túrázók jönnek. Nem látják a dermedt
lüktetést, egy szál magam a réten.
Lassan minden növényt csokorba szednek.
Megrezdülök, hogy egyikük kitépjen.