Rejtő Jenő: Hazugság?

Szent imákkal beteg szívvel
Mások csodáit megcsodálva
Várjuk a reggelt eltűnődve
Míg igénytelen száz csendes óra
Messzeröppen.

Délibábok futó lidércek
Hazug mesék sok cifra ének
Hiába várnak találkozóra?
Hiába mondok bús szemednek
Tündérmeséket?

Hazugság hogyha csendes éjjel
Agyon kínzott fáradt szívemmel
Ígérek Néked szent csodákat
Igaz jövőről boldog nászról
Melódiákat?

Hazugság, hogyha tikkadt ajkkal
Forró testtel szent reménnyel
Hiszünk magunkba dús szívünkbe
S összebámul sápadt arcunk
Mindent váron?

Hazugság minden esküvésünk?
Minden könnyünk minden álmunk?
Ezer csodás színes reményünk
Mit összebújva csöndben várunk
Égi órán?

Hazugság, hogyha fáradt testtel
Imádkozva eltűnődünk
S az élet míg mi csendbe várunk
Másnak hoz meg mindent, mindent;
Hazugság, hogyha mégis várunk?
Hazugság, hogyha hisszük Istent?...

Reményik Sándor

Csomó


Mit tudjuk mi, hogy ki kötötte:
Isten, a Sátán, a Gonosz, a Jó?
De meg nem oldja hit, tudás, erő,
Örök az élet szálán a csomó.

Mit tudjuk mi, hogy s mint kötötték,
Hogy bogozták a végzet kezei,
A végzet a mi babráló kezünk
És szakadt, véres körmünk neveti.

Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő.

Bár ostromolták roppant rendszerek,
Rajta minden hatalmuk megtörött,
A megoldások sora végtelen
S reménytelen - mert a csomó örök.

Mert minden fűszál, minden kis virág
Egy rettenetes gordiusi bog
És az marad, míg lélek lesz, ki rajt'
Halódni, vívni, tépelődni fog.

S a tépelődő, babrálgató ujjnál
Még szánandóbbak tán a vaskezek:
Caesar, ki ketté vágtad a csomót,
Szegény - Te sem oldottad meg.