Garai Gábor: Töredékek a szomorúságról
Egyszer elér a bánat,
és soha többé nem hagy el;
hajóid gőzben állnak,
örvény tajtéka ver,
hajóid gőzben állnak,
de nem lesz indulás.
Egyszer elér a bánat
s rádfagy az árulás:
Csak vesztegelsz a sötétben,
nem oldoz föl a nap.
S csillag-bólyáid ében
tengerben ringanak.
*
Régi józanságomat kérlelem:
csak elkerülne már a szerelem!
Csak kerülne – s emléktelenül
nézném, a múlt a mélybe hogy merül;
nézném, hogy tűnik el egy régi kép,
s nem szemét látnám, csak az ég szinét,
nem őt, csak egy füstbe-fúlt alakot…
Már nem is látom.
De magam vagyok.
*
Tudtam mindig: gyilkol a gyávaság.
De, hogy én is áldozatául essem,
nem hittem volna.
Átúsztam kietlen
szerelmek hínáros gyalázatát,
s feltétel nélkül kiadtam magam
a késnek, mit tisztának véltem egykor…
Most lassú vérem a földre pereg, hol
saját szennyemben fekszem oktalan.
*
Néhány bolygó benépesülne még
indulatomtól – ha gonoszt tehetne. –
S csak virrasztom kudarcom tetemét,
bebalzsamozva gyötrelmes hitembe.
*
Mert többé nem kezdhetem újra,
folytatom sorsom, ha lehet.
Szállok napfény-moslékba fúlva
sötétlő álmaim felett.
*
Magamhoz egyre szigorubb leszek
e túlontúl engesztelő világban.
Reggel fanyar önváddal ébredek,
éjjel fulladozom kétrét halálban.
Már arcomon kijátssza ráncait
részeg zenész-ujjal a véglegesség.
Csak a szívem kétsége józanít:
leszek-e még az, aki még lehetnék?!
BAKA ISTVÁN
GYÓNTATÓ FEHÉRSÉG
Hóhullás némasága,
te gyóntató fehérség,
függönyöd előtt állva
vallok – feloldozol még?
Meggyónom gyávaságom,
magányom, rettegésem,
gyónom meleg kabátom,
kiszikkadt ölelésem.
Tudom, hazám is méltán
nem fogadott fiának,
bár cinkosa lehettem,
mint folyondár a rácsnak.
Vérem – piros didergés,
ereim jégvirága,
hasztalan dermed Isten
sötétlő ablakára.
Lucian Blaga :
CSEND
Oly mély a csend körül, hogy szinte hallom,
hogyan szitál a holdfény ablakomra...
Egy furcsa hang
idegen dalra gyújt szivemben,
s vágyról dalol, amely nem az enyém.
Mondják: ősök, kik kora sírba mentek,
erükben ifjú vérrel,
vérükben roppant szenvedéllyel
s lobogó nappal szenvedélyeikben,
jönnek,
el-eljönnek tovább folytatni bennünk
a kettéroppant életet...
Oly mély a csend körül, hogy szinte hallom,
hogyan szitál a holdfény ablakomra...
Ki tudja, lelkem, ezredév után
kiben fogod te is dalolni egykor
édes húrján a csendnek,
éj hárfáján -– a szívbe fúlt vágy
s a kettétört élet-remény dalát?... Ki tudja?...
Ki tudja?
- Áprily Lajos fordítása
Lucian Blaga :
LINISTE
Atâta liniste-i în jur de-mi pare ca aud
cum se izbesc de geamuri razele de luna.
În piept
mi s-a trezit un glas strain
si-un cântec cânta-n mine-un dor
ce nu-i al meu.
Se spune ca stramosii cari au murit fara de vreme,
cu sânge tânar înca-n vine,
cu patimi mari în sânge,
cu soare viu în patimi,
vin,
vin sa-si traiasca mai departe
în noi viata netraita.
Atâta liniste-i în jur de-mi pare ca aud
cum se izbesc de geamuri razele de luna.
O, cine stie - suflete, -n ce piept îti vei cânta
si tu odata peste veacuri
pe coarde dulci de liniste,
pe harfa de-ntuneric - dorul sugrumat
si frânta bucurie de viata? Cine stie?
Cine stie?