EGY SZÓ A LÉLEKRŐL

Van lelke az embernek.
Senkinek nincs szakadatlan
és mindörökké.

Napra nap,
évre év
eltelhet nélküle.

Olykor csak elfészkelődik
a gyermekkor rengéseiben, félelmeiben
hosszabb időre.

Ritkán segédkezik
fáradságos tetteink idején:
bútormozgatáskor,
bőröndcipeléskor,
vagy ha szűk cipőben kutyagolunk.

Kérdőívek kitöltésekor,
húsvagdaláskor
többnyire szabadnapos.

Ezer beszélgetésünk közül
egyetlenegyre ha ellátogat,
és arra sem okvetlen -
szeret hallgatni.
Ha sajdul a testi fájdalom,
titokban lelécel.

Finnyás:
nem szívesen lát minket tömegben, -
fölényünk kicsikarása, érdekeink lármája
undorítja.

Öröm és bánat
az ő szemében nem más-más érzés.
Csak a kettőben együtt
van jelen.

Számíthatunk rá,
ha hosszasan habozunk
és mindenre kíváncsiak vagyunk.

Az anyagi világból
az ingaórát és a tükröt
kedveli: ők serénykednek akkor
is, ha senki nem nézi őket.

Nem mondja, honnan ered,
s hogy majd hová ködlik el,
de vár, vár minden ilyen kérdést.

Úgy tűnik,
nekünk őrá,
neki miránk -
szükségünk van egymásra.

(Fordította: Báthori Csaba)