Tóth Erzsébet

Arcod mögött május

Utoljára hatalmas hó esett,
s én azóta is szakadatlan hóesésben jártam, nem tudtam,
hogy mernek egy nap alatt kinyílni a babarózsák,
előbújni a füvek, az ibolyák, majd sorra az ilyenkor
szokásos virágok - a nevüket is elfelejtettem -
hogy tudnak repülni a fecskék, a rigók -
      tavasz volt kétségtelen,
könnyelmű, harsány színek egy primitív festő vázlatfüzetén,
de féltem hozzáérni az aranyesőhöz, mintha festett papírból
volna, és már nem tördeltem le a cseresznyegallyakat, hogy
vázába tegyem és siettessem a tavaszt, csak járkáltam
holdkórosan, mintha szabadtéri téli moziból néznék egy
      túlszínes amerikai filmet.
Szakadt a hó a fagylaltozókra, a kitavaszodó arcokra,
húsvéti nyulakra, az egész fullasztó, virágzó világra.
Így marad már örökké, szavam sem volt az egészre, hallgattam,
mint egy titokban elkezdett, félbehagyott regény.
Este volt nehéz, ágybabújni ezzel a némasággal,
      az isten előtt is titkolt
mondatokkal, hogy fogok én még verset írni, csak annyi
idő legyen, mint hosszú, téli, televíziós szünetjeleknek
mese után, híradó előtt, csak úgy tudjak elszántan gondolni
valamire, ahogy a kietlen asztalon egy narancs gondol
narancshazájára. Éjjel volt a legnehezebb, mikor
      nem tudtam, kit ölelek,
téged-e, vagy ezt a félig kész verset, mikor se aludni,
se ébrenmaradni nem mertem, a párna kék virágait hallgattam,
a túlsó sarokban hálóingembe csavarva kattogott az óra
mint egy pólyásbabának álcázott pokolgép, pedig tudtam,
fölöslegesek ezek a mesterkedések, hiszen hogy csönd legyen
      már az agyamat kellene becsavarnom.
Most itt vagy, leülsz az ágyra, s érvénytelen az a hóesés,
csak a forróság ünnepel bennem, ahogy hirtelen megváltoznak
az évszakok a vagány, könnyelmű verssorokban. Most nagyon
meg kell jegyeznem arcod mögött a májusi fákat, mert ki
tudja, mikor jössz újra. Akkor talán már
      cseresznyével
és rózsával várlak, de te csak engem nézel,
gyorsan levetkőztetsz, és majd meglátod, mennyi napfényt
gyűjtöttem azóta a bőrömre neked. Mert a nap akkor is megtalál,
rásüt majd ágyunkra, hiába rendelt el
kijárási tilalmat egy ismeretlen isten.