Edward Lear
Bevezetőféle a képtelen dalokhoz

„Hát van szerencsém, kedves Lear!"
Ön, azt mondják, furcsa madár,
és afféle izéket ír,
de van, kinek kell, ugyebár.

Az elméje, mint a hiúz,
az orra, mint a gólyacsőr,
az orcája eléggé csúf,
a szakálla paróka-szőr.

Van füle, két szeme, tíz ujja,
ám ebből épp kettő nagyujj;
a múltban mint kardalos fújta,
ma orrot is aligha fúj.

A könyveit százával termi
a szépséges könyvtárszoba;
és csúszik a torkán a sherry,
de nem rúg be tőle soha.

Van barátja: papok meg léhák, :
a macskáját úgy hívják: Sánc;
az alakja telt, mint a szférák,
a kalapja ezernyi ránc.

Ha vízhatlan fehérben sétál,
a gyereknép utána fut:
„A vén hülye angol, no nézd már,
csak hálóing van rajta, huh!"

És sír, hogyha óceánt látott,
és sír, ha a dombhátra ért,   
és arcvizet vásárol, fánkot,      
a malomban rákcsemegét;

a gyömbérsört veszettül unja,
és spanyolul nem tud, csak ír,
s míg végetér zarándokútja: 
hát volt szerencsém, kedves Lear!

Gergely Ágnes fordítása