Ha azt hiszed:
A virág ősszel múlik el,
Tévedsz.
A télben megpihen, s tavasszal új életre kel.

Ha azt hiszed:
Észrevétlen, lassan éghetsz el,
Tévedsz.
A gyertyacsonk is nagy lánggal lobban fel.

Ha azt hiszed:
A világ szépségei Neked már nem ragyognak,
Tévedsz.
Az ismeretlent a holnap ígéri szebbnek, jobbnak.

Nem kell várnod, itt a napfényes délután.
Tavasz, nyár, ősz, tél pihenést hoz ezután.
Gyertyád égjen, majd nagy lánggal lobbanjon el!
A holnap rejtélyes ígérete üdítsen naponta fel.

Ültettél fákat, neveltél embervirágot,
Próbáltad jobbra bírni a világot.
Ha kiáltott a baj, siettél, hogy szűnjön,
Saját fájdalmad mindig kisebbnek tűnjön.

Emberi szívekhez építettél utat,
Lelkeddel kövezted ki rajta a hidat.
Dolgoztál értelmes emberibb életért.
Pihenj most egy kissé csupán önmagadért!