Szürke novemberi köd gomolyog
Távoli erdők sóhaja rezzen
Fojtogató, keserű csodafüstje
Halotti tüzeknek
Pernyét szór a szemembe.
Ember meg nem látja soha
És senki esze nem lelheti fel, de
A haldokló levelek susogása
Halk dudulását
Viszi ős kicsinyeknek.
Állhatsz bár Luca-székre, a mondák
Meg sose nyílhatnak teelőtted:
Hunyd le szemed, levegőt se vegyél,
És tünde-koboldként
Táncolj együtt a bús kicsinyekkel.
Ébredj már, a decemberi metsző
Szél kapkodja csak egyre a hangod!
Ős kicsinyek dudorászásába a fűtés