ASSZONY EGYEDÜL

Denise Levertov

Amikor nem emlékezhet tisztán,
két szerető közül kivel is érezte
ezt vagy azt a tüzet, áramütést,
amely a feje búbjától a sarkáig futott, ahogyan
a völgyön túlról,
az autóból látható hegyoldalon
a vízesés fehér lángja végigszalad,
a motor éppen visszakapcsol, a kocsi kattogva
erőlködik fölfelé...
Amikor mozi után órákig elülhet vagy sétálhat,
nagyokat nevetve, kedvére beszélgethet a barátokkal,
s nem baj, hogy késő van, éjfélkor vacsorázhat, az időt
úgy költheti, hogy nem számolja az aprót...
Mikor ágya felét könyvek borítják,
és senkit nem tart ébren az olvasólámpa fénye,
kihúzza a telefont, hogy délig alhasson...
Ekkor
felszárad az önsajnálat, s bűntudattól
mentes öröm emeli fel.
fél ugyan, de nem a magánytól,
attól, boldogul-e az öregséggel -
a fényképekkel, a tükörrel. Mennyivel
fiatalabbnak és szebbnek érzi magát,
mint amilyennek látják. A legboldogabb
óráiban - vagy akár a kevésbé vidámakban, mikor
alázattal vergődik az aszfalt kánikulájában
vagy a napkeltét hasító madarakat hallgatja,
ólomtompa, szürke hang, a fáradságé -
józan eufória fogja el, most hinni akar
a vándor, foldozott és földszínű
öregasszony-jövőben
a középévek apró fényűzései elmaradtak,
a városokat, a folyókat, az arcokat és a hegyeket bámulja,
míg őt már senki se, nincs bánat, nincs keserűség,
borivó vénasszony, aki egyre csak nevet magában...
a bozótos benőtt csapásokat jól ismeri.
Tudja: a Tedd-amit-veled-tennének Asszonyság abból a gyerekmeséből
nem létezik,
senki sem járhatja körbe a földgolyót,
ez a füst és a decibel világa.
De azt hiszi, kemény és bölcs lehet, valahogy
akárhogy. Mindenesetre túl van
a gyászidőn,
szégyen és sértettség nélkül mondhatja:
Áldott az egyedüllét.

Bollobás Enikő fordítása