Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes

2013. február 28. 22:32 - lilamagnólia

J.D.Heinichen

komment
2013. február 26. 20:06 - lilamagnólia

Utassy József versei

Alkony-emlék
 
  Megkopott keddi nap volt.
  Anyám a grádicson ült,
  lyukas zoknikat stoppolt.
 
 
  Boldog voltam és boldog!
  Láttam égre kelni
  akkora sárga foltot,
 
 
  amekkora még este
  poros pantallómnak
  becses felére holdlott.
 


 Délutáni udvar
 
  Ültem a grádicson,
  hunyorogtam.
 
 
  A vakító fehér
  házfal hűvösén túl:
  három veréb fürdött
  a forró homokban.
 
 
  Fönn,
  a karámtetőn,
  hová árnyékukat fektették a lombok,
  a bádoglemezről felröppentek néha,
  hófehér köröket írva az eperfa
  fölé,
  a galambok.
 
 
  Az istálló mellett
  kis kacsák hevertek,
 
 
  s a forróság elől fészer alá bújva:
  a sok lim-lom között csörömpölt a
  pulyka.
 
 
  Lenn, a nyárikonyhán,
  amíg nézelődtem:
 
 
  anyám tésztát nyújtott,
  s egy régi summásdalt
  dúdolgatott közben.
 
 
  Mellettem,
  a grádics oldalához dőlve,
  fehér lavór guggolt.
 
 
  Csorgott a fény belőle.
 
 


 Galambok
 
  A tetőn galambok
  marakodnak,
  áll a csetepaté,
  hullnak tollak,
  a tetőn galambok
  marakodnak.
 
 
  A hímek csőre,
  karma villog,
  szárnyukon vércsepp
  virít itt-ott,
  a hímek csőre,
  karma villog.
 
 
  Hogy tépik egymást,
  hogy gyűlölik!
  Koponya koppan,
  reccsen, törik.
  De hát mi történt,
  mi zajlik itt?
 
 
  Egy fehér tubica
  félrelépett,
  miatta dúl a harc,
  hull a vércsepp.
  egy fehér tubica
  félrelépett.
 
 
  Ismerős kép ez
  valahonnan,
  de már isten se
  tudja, honnan!
  Csárdást rop a szél
  piros tollal.

komment
2013. február 23. 20:11 - lilamagnólia

Utassy József versei

Hold
 
  Lüktet, lobbog, tombol a Hold:
  övé minden gondolatom.
 
 
  Parázslik, izzik, sistereg,
  ámultam őt, mint kisgyerek.
 
 
  Rítam érte, ha elfogyott!
  Mama, ki lopta el, tudod?
 
 
  „Eltűnt, szentem, majd visszajön!”
  Maszatos arcom tiszta könny.
 
 
  Ködben, homályban, füstben:
  mögé bújhatott Isten.
 
 
  S meglesett minket! Nyaranta
  cigánylány csókolt alatta.
 
 
  Aztán egy éjjel, kedvem tűntén,
  eljött értem a gonosz tündér.
 
 
  Jártam a várost tébolyodva,
  csak sandítgattam föl a Holdra.
 
 
  Húzott, vonzott magához,
  mint egy őrült vajákos.
 
 
  Összezavarta tekintetem:
  forgott a világ, pörgött velem.
 
 
  Tombolt, lüktetett, lobbogott:
  tőlem tíz évet ellopott.
 
 
  Kútja tüzébe ejtette,
  Isten magának eltette.
 
 
  Egyszer talán, ha itt a napja:
  nagylelkű lesz és visszaadja.
 



 Egy csillaghoz
 
  Ágak között bujdosó csillag,
  de jó, hogy vagy – de jó, hogy itt vagy,
  te ágak közt bujdosó csillag!
 
 
  Neked kiönthetem a szívem:
  állsz panaszom előtt mezítlen.
  Hogy örülne, ha volna Isten!
 
 
 
  Szemem fényedre kitárt ablak,
  ötvenhat éve szólongatlak,
  agyam ötvenhat éve faggat.
 
 
  Ki vagy te, mondd, te diadalmas?!
  Tűz vagyok én, tomboló halmaz.
  őrizem álmodat, hogy alhass.
 
 
  De jó, hogy vagy – de jó, hogy itt vagy,
  te ágak közt csavargó csillag!
  Hajnalodik. Földem kivirrad.

komment
2013. február 22. 17:52 - lilamagnólia

Komjáthy Jenő verse


A MAGASBÓL

Itt állok én a lét magassán
Lelkem napfényes álmival;
Alattam sír a kárhozott szél,
Alattam tombol a vihar.

Alattam húzza lomha terhét
A légkör minden fellege,
Nyomor, kéj, munka zsong fülembe,
De csak mint elhaló rege.

Elsímul itt a kínvonaglás,
Mi lent ujjong, az itt nem él,
Nem hatol ide vad kiáltás,
S a bosszu keze föl nem ér.

Mi lent panasz, itt méla bongás,
A fájdalom, a kín zene,
A gyűlölet nem lát idáig,
Sem az irígység rőt szeme.

Élv és kacaj itt megszelídül,
Harmattá tisztul itt a könny,
Mi ottan kéj, itt fönnenérzés,
Nyugalom itt, mi ott közöny.

Mi ottan múló indulat volt,
Itt mélyehatlan szenvedély,
Mi ottan álom, tünde ábránd,
Itt mint való költészet él.

Lelkesül itt, mi ottan őrjöng,
Mély itten az, mi ott magas,
A mennybe visz, mi ottan örvény;
Itt fönn gyönyör, mi lenn vigasz.

Vér láza: itt a lét varázsa,
Dallam a tett és tett a vágy,
Az akarat: erő, s a szellem
Lehére kél egy új világ.

Itt állok én a lét magassán
Lelkem napfényes álmival;
Alattam sír a kárhozott szél,
Alattam tombol a vihar.

[Szenic, 1891. április 11.]

komment
2013. február 21. 14:12 - lilamagnólia

Csukás István versei

Piroslik már a fűz
          
              Piroslik már a fűz, lebeg,
              hintáztatják tavaszi szelek,
              borzongás fut a vadvizek
              bőrén, tavalyi nád zizeg.
          
          
              Kiderül, beborul szertelen
              a táj, mint iramló életem,
              megugrik, vad kanyart vesz az út,
              cammogó tél alól kifut.
          
          
              Kocog kócos bundájú nyúl,
              új nyomokat ízeket tanul,
              kitágult cimpákkal szimatol;
              lepkeként forog a libatoll.
          
          
              Ól fehérlik, korai kacsák
              habarják fecsegve a pocsolyát,
              dob-robaj: csikók sűrű vére
              kifröccsen, felfut tiszta égre.
          
          
              Piroslik már a fűz, lobban,
              szelíd bánat a dalomban,
              kaparászik könnyes izgalom
              szívemen, elszorult torkomon.
          
      
      
          
Békés-Tarhos
          
              De messzire kerültem tőletek
              víg fallalák, fátyol-bús madrigálok!
              Ez a pár év viharként pörgetett,
              dallamotokra mégis rátalálok,
              ott állok én is a híres kórus
              szélén, jótorkú, rövidnadrágos
              kölyök s száll a „Van három jóbarátom…”
          
          
              A grófi park nagyobb fényűzést még
              nem látott: fehér zongorabillentyűn
              küszködött nehéz ujjunk, ág-görcsét,
              kapát-kaszát fogó merevséget gyűrt
              le az idegenül lágy futam, és
              – milyen csoda! – a paraszti nehéz
              hallás Bartókon s Kodályon könnyebbült.
          
          
              Ó, zenét adó hatalom! Hisz úgy
              építettünk iskolát, téglát hordva,
              semmink se volt, cukorrépa-vasút
              vitt reggelenként; s míg dalunk galambja
              szűz álomként röpült, miniszterek
              fontoskodása között elveszett
              zengő iskolánk az országos gondban.

komment
Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes
süti beállítások módosítása