Nagy Gáspár

A bűnök szekrényéből

A bűnök szekrényéből kicsap a naftalinbűz
elviselhető még - bár lángolnak a nyári
ruhák kalapok övek mikor a pokol előtti
első földi kör [így ilyen jól fűthető]

tehetnek ők valamiről is? - kérdik a
pattogó fától síró fogasoktól melyeken
mint akasztottak himbálóznak gyűrötten
és álmatlanul az igazi próba előtt

az éjszaka telik iszonyú lassan
a harmattól és falak salétromától
átnedvesedik a vászon a gyapjú a karton
minden fonál csipke lélegzetvékony cérna-szál

[és száll a jajgatás a pokol mágneséig]
beivódik és beevődik minden a bűnök rendjébe
is ahogy jajgatnak a deszkák a tűzön

hangjuk megannyi bűn vezeklő folyama
az elsistergő káromkodások fekélyes beszédek
gondolatban elkövetett gyilkosságok hűtlenségek
felebarátaink megkövezésére kölcsön a kezünk

odanyújtottuk szívünkkel együtt régtől
a naftalint meg az ördög bukott segédei hozzák
öntik a ruhák-kelmék nyakába [- de itt valami
fatális félreértés lenne mikor csikordul a zár -]

a lobogó lángból kizuhan a végső ítéletre
föltámasztott ember aki ócska göncei közé
e szekrény gyúlékony bunkerébe tévedt s lángol magában

lángol bűneivel - csak a szekrény ácsa olthatja el
s törölheti le a förtelmes naftalinbűzt:
a pokol beígért és szakadatlanul kiömlő illatát

Pilinszky János: ARANYKORI TÖREDÉK

U. E.-nek

Öröm előzi, hirtelen öröm,
ama szemérmes, szép anarchia!
Nyitott a táj, zavartan is sima,
a szélsikálta torlaszos tetőkre,
a tenger kőre, háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg ragyog.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.

Az össze-vissza zűrzavar kitárul,
a házakon s a házak tűzfalán,
a világvégi üres kutyaólban
aranykori és ugyanaz a nyár!
És ugyanaz a lüktető öröm;
dobog, dobog a forró semmiben,
ellök magától, eltaszít szivem
és esztelen szorít, szorít magához!

Mi készül itt e tenger ragyogásból?
Ha lehunyom is, süti a szemem;
mi kívül izzott, belül a pupillán,
itt izzít csak igazán, idebenn!
A világ is csak vele fényesűl,
az örömtől, aminek neve sincsen.
Mint vesztőhelyen, olyan vakitó
és olyan édes. Úgy igazi minden.

(1949)

Baranyi Ferenc

A NYOLCADIK AJTÓ

Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.

Csak belülről nyitja ajtód,
mely saját magadra tárul,
nem torzíthat már a fény, mely
rólam visszaverve rádhull -
nem vagyok már. Tűnhetsz annak,
ami vagy - s nemcsak lehetnél.
Senki sem lát, csak a nyirkos
várfalak közé rekedt éj.
Mássá tett a nő-jelenlét:
úgy lehettél hős, kegyetlen,
dús, gyengéd, s országgal ékes,
hogy a tükröd én lehettem,
gyöngeséged s múltad titkát
féltve is büszkén szemérmes
úgy lehettél, jó uram, hogy
volt egy asszony, aki kérdez.
S ha hét ajtód meg se látom?
Ha semmit se kérdezek meg
s azt sugallja hallgatásom,
hogy kicsit sem érdekellek?

Akkor sértve inkább lennél?
Akkor inkább lenne részem
bús magamra-hagyatottság
várad örök éjjelében?
Lettem volna - mint sok asszony -
üres szívű, puszta szájú?
Milyen kellett volna lennem?
Mondd meg nékem, Kékszakállú!

Enyém most már minden éjjel -
és mindig is éjjel lesz már.
S vak az éj. Senkise lát, csak
a rajtam kívül rekedt vár.
Fedd magad fel önmagadnak,
mérd, amit raksz és amit dúlsz.

Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.

(1980)

Charles BAUDELAIRE

VISSZAHÁRAMLÁS

Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás,
az önvád, szégyen, az unalom, rémület
s a lidérces vad éj, amikor szivedet
mint papírt gyűri és markolássza a romlás?
Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás?

Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?
S a görcsös ököl, a keserű könny daca,
amikor pokoli sorakozót ver a
Bosszú, s erényeink őt rohannak követni?
Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?

Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak,
melyek, a menhelyek fakó kapuinál,
mint kivert had, amely csak a gyér napra vár,
mozgó ajakkal és vánszorogva megállnak?
Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak?

Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok,
s a vénség réme, az undok kín: hogy csupa
leplezett borzadály a szem hódolata,
melyből sokáig és mohón ittuk a lángot?
Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok?

Boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal,
Dávid a vég előtt tavaszod erejét
kérte volna, büvös tested friss delejét!
Én csak imáidat kérem haló szavammal,
boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal!

Szabó Lőrinc fordítása

Kaffka Margit

AZ EPEDŐ