Szergej Jeszenyin : Mit zsongsz, te dalom sebe fájva?



Mit zsongsz, te dalom sebe fájva?
Mást nem tudnál monoton?
A kék nyugalom fonalába
aranyos fodrom befonom.

Lennék zordon, csuda-néma,
mély csendre a csillagom int.
Volnék óvó uti fűzfa,
hol Oroszhonom álma kering.

Jó holdteli őszies estben
egyedül kószálni füvön.
A kalásszal jól teleszedtem
kiürült pór lelki szütyőm.

De sebet síkság se hegeszt be.
Sose rázhatom én le dalom?
Aranyos seprűvel az este
seperészget a sík utamon.

Örömest zug az erdei szélbe
a kiáltás és belehal:
"Elő, oly szenvtelen élj te,
mint hársfán őszi arany!"



/Erdődi Gábor fordítása/

Reviczky Gyula : Propria laus


Ellenmondás van dalaimban.
Majd ragyogók, majd éjsötétek.
Onnan van ez, hogy poklot, üdvet
Gyorsabban, teljesebben érzek.

Örömre, búra oly fogékony
Szivem, hogy megrezdíti minden,
S mint érzékeny, művészi mérleg
A porszemtől is félrebillen.

Megvérez gyönge tűszurás is;
Kis szikrától is lánggal égek,
És örömemnek, bánatomnak
Okai gyakran semmiségek.