Szilágyi Domokos :
VALAMIKOR


Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!

Valamikor az isteni
hajdankorban, az itteni
dombok karéján;
elrévedtem az átható
levegőben a látható
magasban cikcakk fecskén, héján,
felhőn és nyíl sason
s alant a nyárfasor
öblén a hallgatag
parton a halk patak
ölén az évek és
érzés, emlékezés
csúcsán az önfeledt
múlt és jövő felett,
a lélek éje és
elfáradt érverés,
felhők mögé sodort,
kóborló, röpke hold
és tünde délibáb
között - - és így tovább.

Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!

1. befejezés:

Hova tűnt el a hajdali dallam?
Tovaszállt egy hajnali dalban.

2. befejezés:

Elhallgatok. Ti játsszatok.
Én majd őrzöm a látszatot.

Baranyi Ferenc
Porvers

Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltósága-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?
Megértem, belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rád vall?
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi...

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.