Nefelejcs

Blaha Lujzának

Most némultál el, édes csalogányunk,
Mikor a bánat éje oly sötét,
Mikor oly zordon és oly még magányunk
S vihar veri vén erdőnk üstökét!

A kacagó és daloló magyar kedv
Madara voltál s elszálltál tova,
Most már csak hamvadó emlékezetben
Csillog szíved nótája, mosolya.

Szép szemeidben pásztortüzek égtek,
Víg ajkadon rónáink tengerének
Ezer dalt termő aratása csengett:

Bűbájadon egy boldog nép merengett...
Mikorra térsz meg ifjan, szépen, újra,
Magyar derű, magyar kedv: Blaha Lujza!