Váci Mihály

            VALAMI NINCS SEHOL


   Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
        - valamit mindennap elmulasztunk.
   Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
        - s valamit minden tettben elmulasztunk.
   Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
        - s valamit minden csókban elmulasztunk.

   Mert valami hiányzik minden ölelésből,
        - minden csókból hiányzik valami.
   Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
        - minden szerelemből hiányzik valami.
   Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
        - a boldogságból hiányzik valami.

   Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
        - az életedből hiányzik valami.
   Hiába vágysz az emberi teljességre,
        - mert az emberből hiányzik valami.
   Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
        - mert az Egészből hiányzik valami.

   A Mindenségből hiányzik egy csillag,
        - a Mindenségből hiányzik valami.
   A Világból hiányzik a mi világunk,
        - a Világból hiányzik valami.

   Az égboltról hiányzik egy sugár,
        - felőlünk hiányzik valami.
   A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
        - talpunk alól hiányzik valami.

   Pedig így szólt az ígéret a múltból:
        - "Valahol! Valamikor! Valami!"
   Hitték a bölcsek, hitték a hívők,
        - mióta élünk, e hitetést hallani.
   De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
        - s a mi dolgunk ezt bevallani,
   s keresni azt, amit már nem szabad
        senkinek elmulasztani.

   Újra kell kezdeni mindent,
        - minden szót újra kimondani.
   Újra kezdeni minden ölelést,
        - minden szerelmet újra kibontani.
   Újra kezdeni minden művet és minden életet,
        - kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

   Újra kezdeni mindent e világon,
        - megteremteni, ami nincs sehol,
   de itt van mindnyájunkban mégis,
        belőlünk sürgetve dalol,
   újra hiteti, hogy eljön
        valami, valamikor, valahol...