Bordal

Írjunk talán kenyérbél verseket
födél verset garasra váltható szót
írjunk talán láncot a hűtelen
a könnyű léptű ifjú szerelemre

hétágú napfényt szőlőtöveinkre
a fájdalmas igazságokra írt
pincés csöndet írjunk homályba veszve
titkos ábrát mely beavat és tilt
valóra valót tengermélybe hálót
déli oldalt ahol dió terem

írjunk áttetsző múló perceket
szellőt mert elbabrál a kerteken
békét hol elidőz az akarat
vihart hogy döntse le e keserű
ez örökösen tele poharat

Első negyed

mert messze jártál vadvizek között
hajadba fehér holdfény költözött
tekintetedbe olvadó havak
mélységek nyíltak útjaid alatt

mert megváltozott szájadban a szó
sarjadt a visszametszett fájdalom
lángot dajkált a szomjazó mező
mostoha lett a dal gyönge karom

nem keres immár ölelnivalót
nem emlékszik virágszagú szelekre
nem ereget több sárkányt több hajót
kővé válik ereje íve terve

mert egyetlenegy eleven mosolyt
megőrizhettél újra köt és old
szabaddá tesz és visszakövetel
mint hold világa búcsúzz el jövel