Nemes Nagy Ágnes
Hadijelvény
Mint iszap, gyönge hegy belébe málló,
| mely önmagától főve körbe fortyog, |
| mint visszaforgatott, nagy húsdaráló, |
| mely befelé nyel minden tömör kortyot – |
| így szívja, őrli elmém a világot. |
| Hasonlatokban őrli: roncsot ér. |
| S az elme: rész helyett egészre hágott, |
| s a rész ölén katlanba hull a tér. |
| Dúlt katlan! Tört anyag! Micsoda mérték |
| képes kiszűrni pontos csapadékod? |
| Mily tükör lát folyékony, síma ércként? |
| Hűlő szerelmek? isten? étel? ész-ok? |
| Mint légy szeme: ezer tükör a bőröm, |
| a viszonyulás prizmás kínja köt, |
| s nem törhetem szét, mert e kín az őröm |
| a sík halál, s kerek téboly között. |
|
| A negyvenezer kilométeres föld |
| agyam csigáján gördül egyre beljebb – |
| micsoda állam ad védeni testőrt? |
| Micsoda orvos mely igéje ment meg? |
| Csontom feszül; a szörny vajúdik ekként, |
| mégsem szülés ez: harc lényem falán, |
| de hullva is, akár a hadijelvényt, |
magasra tartom széttört koponyám!
