Bede Anna:

Tört tükör


Árnyak lebegnek, ballag az ősz Duna
Szórt hulladékot hord csoszogó vizén,
A partja sáros, tört tükört tart
Roskadozó falu ezredévnek.

Arrébb a földből gáz tör a nap felé,
Sár s tűz riasztó réme igéz, ijeszt...
Jó volna most elszökni innét,
Vissza az elveszített időbe.

Emlékszem: egyszer, napsugaras napon
A Bittva partján álltam a víz felett,
Még tiszta volt, apró halacskák
S csikbogarak csupafény hazája.

Felhők szaladtak fent, e hasas hajók
Fülledt füveknek szórtak ezüst esőt,
Még tiszta volt az égi áldás,
Lágyan ömölt a meleg mezőkre.

Az én fiam nem lát mosolyos mezőt,
Csak bús barázdát; rothad a föld s az ég,
Az én fiam hall sűrű átkot,
Mit viharok vonulása hallat.

Mert elmegyünk már. Hordva hamu-lepelt,
Hullám-hadakként, verve csuszunk alá
Az ismeretlen éjszakába,
Melyben öröm se, ború se lesz már.