Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.

Fagyos mosollyal néz alá a nap,
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét;
Mért pazarolná fényét, melegét?

De a midőn vidám szüretelők
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Miként ha szólna: Vígan legyetek,
A hervadást úgyis megéritek !

De véget ér a végső vigalom;
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derűs, meleg nap soha már!

Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg!