tanítás: "Az ember elôbb vagy utóbb a saját maga tanítványává válik. Megpróbálja bizonyos fokig kritikusan, de még inkább analitikusan újra megérteni, hogy azok a gesztusai, amelyek spontán módon jelentek meg, mennyire idézhetôk fel."
zaj: "Az élet alapzajszintje lényegesen magasabb, mint azelôtt bármikor az emberiség történelmében."
Válaszai nem egyszer paradoxonokra vezetnek, így pl. amikor Weber zene és közönség kapcsolatára vonatkozó kérdésére válaszol:"az emberek nagyon kevés zenét hallgatnak, miközben túl sok zenét hallanak." A paradoxonok azonban olykor oldódnak is azáltal, hogy kifejtésre kerülnek: "a zenehallgatás elsôsorban egy felületi hangzási élmény bútorzene szintû megjelenítését jelenti. Másutt:" Rendszeresen hallgatunk olyan zenéket, amelyeknek a szellemi hátterét, eredeti mondandóját semmi esélyünk sincs megismerni."
A sûrû szövésû és eleven ritmikájú szöveget egyébként erôs grafikai jellegük folytán önálló képként is megálló kották tagolják. A beszélgetésektôl ugyan távol áll a szokványos életrajzi jelleg, néhány nagy hatású személyiséggel és munkásságával való találkozás azonban szóba kerül. Kikerülhetetlen John Cage alakja, akinek szerepe - Vidovszky szerint - elsôsorban a zeneszerzôi gondolkodás felszabadításában rejlik, és aki a zenérôl való gondolkodást változtatja meg. A másik név: Olivier Messiaen, akinek elôadásait is alkalma volt hallgatni és akinek a zenérôl - mint nem csupán az emberre jellemzô tevékenységrôl - alkotott felfogását Vidovszky is osztja: nem hiszi, hogy a zene kizárólag emberi jelenség lenne, és szerinte az embereket komoly szerénységre kéne hogy kötelezze az a tény, hogy a madarak nem egy esetben virtuózabban, szebben zenélnek.
A zenének az emberen túlmutató volta számára természetesen nemcsak ezen a téren mutatkozik meg. A zenérôl való gondolkodás nagy hagyományával összhangban mondja, hogy munkájában a döntô késztetést mindig is a zene felfedezése, a zenei jelenségek felismerése jelentette. Ebben a közegben nem fenyeget a felfedezendôk megfogyatkozása; a zene "Földje" nem járható körbe, nem meríhetô ki, lévén ez a világ sokkal tágabb és hatalmasabb annál, mint amit egy ember képes bejárni. A zene gyökerei univerzálisak, sokkal kiterjedtebbek, mélyebbek, mint az ember maga. Vagy, mint más összefüggésben mondja: az összhangzás sokkal lényegibb kifejezése valaminek, mint az ember részvétele mindebben.
Vidovszky szavai engem Johann Wilhelm Ritterre, a romantika nagy fizikus-filozófusára emlékeztetnek, aki a kozmikus közösség akusztikus észlelésének kitüntett képességérôl egyszer így írt: "A hallás a belsô látás, a legeslegbensôbb léttudat. Ezért is lehet a hallóérzékkel minden más érzéknél ezerszer többet elérni. A hallóérzék az univerzum minden érzéke közül a legfenségesebb, a leghatalmasabb, a legátfogóbb; mi több, az egyetlen mindközönséges, az univerzális érzék. Az univerzum egyetlen szemlélete sem érvényes olyannyira feltétlenül és oly teljességgel, mint az akusztikus."