Ágai Ágnes
Hajnalok
Hajnal. A város
Alig heverte ki az éjszakát.
Párás nyirok ereszkedik,
szitál, szemerkél, taknyolódik.
Szürke műanyag égbolt.
A Napot éjszaka leszedték,
és eladták ócskavasnak.
Elkenődött felhők.
A csillagok már letűntek.
Nincs, aki sztárolja őket.
A hold is hazavackolt,
bagóért nem melózik.
Átható hétfőszag.
Nyikorgó, rozsdás beindulás.
Verebek géphangon csiripelnek.
Mobilodik.
Az ember lép, rázódik,
surrog és nyomakszik.
Előtte a nap. Mögötte a teg.
Felnéz az égre.
Keresi a derengést
Hajnalban valahol valaminek
derengeni kell. Legalábbis.
Hajnal. Pitymallás.
Piros égalj. Szeles idő lesz.
Kikászálódás a dunnagomolyból.
Szemdörzsölés, pislantás,
fogmosás, glu-glu, köpés.
Torokégető slukkok.
A kakas felveti taréját.
Kakaskodik.
Ébresztőszolgálat.
A macska lábhoz púpozódik.
A kuvasz láncot csörget.
De mi mégis.
Bődülés, nyihogás, röfögés.
Orwell.
Félrerúgott vödör.
Kinthagyott ruhák a kötélen.
Lyukas csatornából
poshadt víz szivárog.
Az ágon rigó és szarka párbeszéd.
Jó reggelt, szomszéd!
Magának is!
Hajnal. Párállik a tenger.
Locska fodrok,
kis teniszlabdák ugrálnak.
Tengerkék ég.
Égszínkék tenger.
Kinyújtózik a Nap.
Lustán, álmosan.
Liftbe száll. Emelkedik.
Feljebb, egyre feljebb.
Sugárzik. Diadalmas.
A felhők kezet csókolnak neki.
Süppedt homokban
szétszórt kagylóhéjak zörögnek.
A fény szikláról
sziklára szökken.
Összecsukott napernyők,
egymásbatolt nyugágyak.
Partra óvakodó medúzák.
Pihegő hullámok,
sósmandulaillat.
Felbúgó hajókürt.
Közeledő messzeség.
A nagy víztükör fölött
kettéhasad a hajnal.