Nyári zápor tavasszal.Teljes odaadással serkenti a tavasz buja kibomlását.Énrám is nagy hatással szokott lenni minden új tavasz,de az idén nem igazán történt meg.Lehet hogy öregszem.

Gracián:
Ne becsüld le a bajt!

Ne becsüld le a bajt, mert kicsi. Sohasem
jön magában: bajt bajhoz láncol az élet,
miként a szerencse sem jár egymagában.
Jó és rossz rendesen odamegy, ahol már
van belőle, mint ahogy az emberek is
elfutnak a boldogtalanok elől, úgy szí-
vesen időznek a szerencsések társa-
ságában. Még a galambok is - ámbár
ártatlanul teszik - a legfehérebb toronyra
szállnak. A szerencsétlent minden el-
hagyja: legelőször önmaga, majd esze,
végül a hite is. Ne hívd magad ellen a
leselkedő balszerencsét. Egy botlás még
nem minden, de könnyen zuhanás lehet
belőle, és az még nem a vége: a vége
láthatatlan. Mint ahogy nincs tökéletes
jó, úgy nincs fenékig rossz sem. Amit az
Ég küld, orvosold türelemmel; amit a
föld, azt bölcsességgel.

KAFFKA MARGIT
Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
- És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

Szeretem a fákat.A platánfát valamiért legjobban.

ADY ENDRE: A PLATÁN-FA ÁLMA

A Nap huga,zöld szemű lány,
(Kit imádnak álom-vitézek)
Megszánt egy holdas éjjen
És megigézett.

Két lábam elhült s szétbomolt
Gyökerekként a mélybe szállva
S itt állok a fehér mezőn,
Mint árva platán-fa.

Girhes,szomorú derekam
Szökkenve büszke lombot ontott,
Lombom a felhőket veri
S elhagytak a gondok.

Állok:várom a Nap hugát
Némán a nagy,éji mezőben
S koronámról hull a levél
Zörgőn,búsan,rőten.

  Komáromi János
Ne mondj semmit ...

Ha erre jársz
és sírni látsz,
ne mondj semmit,
hisz nem tudod mi bánt.

Ha földön fekszem
s Te rám találsz,
ne mondj semmit,
nem tudod mi fáj.

Ha szárnyszegetten
melletted zuhanok alá,
ne mondj semmit,
csak menj tovább.

Ha szívedbe nézel
és megtalálsz,
ne mondj semmit,
csak várj reám.

Ez egy nagyon jó vers,minden gondolatom érzelmem elmondja.

Gyurkovics Tibor
Te-folyosó

(Salfedi bohócmester dala)

Magányod végeérhetetlen
folyosóján csak mint a vak
madár röpülök szárnyszegetten
akárhogyan de lássalak

ezerszer is nekiütődöm
a falaidnak önmagad
leghomorúbb gyermekidőkön
fönnakadt zátonyainak

beléd ütközöm aki egyre
- szemem és szárnyam fölsebezve -
közelebb vagy és távolabb:

hogy megértsem az isteni
fényben-falakban mint a vak
hogy nem tudom megérteni.

Márai Sándor:
A szomorúságról

Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul
jön; talán öregszel ilyen pillanatokban,
talán megértettél valamit, elbúcsúzol a
szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis: a szomorúság megszépíti az
életet...
Először is: az örömök, melyek eltűn-
nek, talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezzél csak... Aztán: a szomorúság
egy váratlan pillanatban leborítja cso-
dálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt
a világot, s minden nemesebb Iesz, a tár-
gyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy
erő. Messzebbről látsz mindent, mintha
vándorlás közben csúcsra értél volna. A
dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és
igazabbak lesznek ebben a nemes ködben
és gyöngyszín derengésben. Egyszerre
emberebbnek érzed magad. Mintha zenét
hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is.
S milyen aljas, milyen triviális, milyen
büfögő és kibírhatatlan lenne egy teijesen
elégedett világ, milyen szomorú lenne a
világ szomorúság nélkül!

Nem hagynak a nyomasztó gondolatok.Sokat aggódom a gyerekeim miatt,ami természetes és nem volna szabad ennyire elkeseredve lennem.Mit érezhetett az én anyám mikor temettem a kisbabámat?Lehet hogy ő nem mutatta,de biztos hogy szörnyű lehetett neki is.Meg az én tragédiám akkora volt hogy azzal nem is foglalkoztam mit érezhet anyu.Lehet ez tudatalatti,mert 39 évvel ezelőtt pont ebben az időben voltunk kórházban a halálosan beteg kislányommal 3 hónapig,míg végül meghalt műtét alatt.Bármi is történt a későbbi életemben,sose tudtam kiheverni.

“Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” (Paulo Coelho: A fény harcosa)

Unalmas egy délután.Nem lehet menni kerékpározni se,mert esik az eső.Barátnőt nem tartok mert a nők mást se tudnak(tisztelet a kivételnek)vagy síránkoznak vagy pletykálnak.Vagy csak én nem tudtam igaz barátnőt találni.Még a gyerekek itthon voltak nem is volt szükségem barátnőre.Most már volna időm barátnőzni de nem találok igazit akivel jól el lehetne beszélgetni.