|
Interrogáció
Én mondanám, de már nehéz többet és a világ csupa kikövetkeztetés, a szó, ha szól sem véletlen, te azért vagy, mert én lettem és éppen attól vagyok ember, hogy együtt éljek képzeletemmel s amit kér a száj vagy ad a kéz, a szemhéjakon túl idéz meg téged, te kis ostoba kétely, a tanácstalanság szeretetével visszaélő, mihaszna alkat, ki még akkor is kérdez, ha hallgat és a kérdés, ami ilyenkor kitör, mit is mutatna félelmeiről, ha nincs megoldás, csak a hit és nagyon szeretne valamit? |
||
| Budai Zolka | ||
