“Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” (Paulo Coelho: A fény harcosa)

Unalmas egy délután.Nem lehet menni kerékpározni se,mert esik az eső.Barátnőt nem tartok mert a nők mást se tudnak(tisztelet a kivételnek)vagy síránkoznak vagy pletykálnak.Vagy csak én nem tudtam igaz barátnőt találni.Még a gyerekek itthon voltak nem is volt szükségem barátnőre.Most már volna időm barátnőzni de nem találok igazit akivel jól el lehetne beszélgetni.